2024. március 29., péntek
KERÉKPÁROZÁS – GIRO D'ITALIA

Az oroszé az első nagy hegymenet

Az első komoly hegyi szakasz következett a Girón pénteken. Három embert próbáló emelkedő várt a mezőnyre, utoljára a Serrù-tóhoz kanyargó, húsz kilométeres hágó.

Korán kiderült, hogy a nagy nevek nem fognak az utolsó pillanatokra várni, az összetett esélyesek közül Mollema és Zakarin korán szökésbe kezdett.

Landa is bőven tíz kilométer felett támadott, kicsit hátrébb Majka, Nibali és Roglič tartotta magát a legjobban. Előbbi el is tudott távolodni a nagy duótól, míg a rózsaszín trikós Polanc és Yates nem bírta a tempót.

A hóhatár felett végződő szakaszt végül Zakarin nyerte meg, és felkapaszkodott az összetett harmadik helyére, Polanc pedig hősieset küzdve megőrizte a rózsaszínt.

Végeredmény, 13. szakasz (Pinerolo–Ceresole Reale, Serrù-tó, 196 km): Ilnur Zakarin 5:34:40 óra, Mikel Nieve +35 mp, Mikel Landa +1:20, Richard Carapaz +1:38, Bauke Mollema +1:45 perc stb.