2024. március 28., csütörtök
VÍZILABDA

Újabb trófea, csak a BL maradt

Az FTC férfivízilabda-csapata a rendes játékidőben elért 8:8-as döntetlent követően az ötméterespárharc során 4:1-re nyert az OSC ellen a magyar bajnoki döntő harmadik mérkőzésén, így Varga Zsolt együttese megvédte címét.

Zsinórban a harmadik bajnoki titulusát nyerte meg a Fradi (Fotó: MTI)

Zsinórban a harmadik bajnoki titulusát nyerte meg a Fradi (Fotó: MTI)

Két győztes találkozó után nem volt könnyű dolgunk a ránk nehezedő pszichés teher miatt, nem is kezdtünk olyan jól. Borzasztóan kemény mérkőzésen vagyunk túl, alaposan el is fáradtunk, én a parton, a fiúk pedig a vízben. Örülök, hogy a hajrára sikerült megfordítani a meccset, de nagyon nehéz volt, mind fizikálisan, mind mentálisan, ez volt a szezon egyik legnehezebb ütközete! Úgy érzem, hogy a munkával sikerült felülkerekednünk ellenfelünkön, nem szabad elfelejteni, hogy mi egy meccsel többet játszottunk ebben a sorozatterhelésben, hiszen a párharc közben megjártuk Moszkvát is, ezt pedig bírni kellett. Bármikor előfordulhat, hogy így kell eldönteni egy párharcot, ezért lassan két éve folyamatosan készülünk az ötméterespárbajokra. A rengeteg munka, amit beletettünk az egész szezon során, meghozta a gyümölcsét” – nyilatkozta a döntőt követően a Fradi mestere.

A magyar bajnok idén eddig minden lehetséges trófeát megnyert mind a hazai, mind a nemzetközi porondon, egyedül a Bajnokok Ligája nyolcas döntője van hátra, melyre június 6. és 8. között Hannoverben kerül sor.