2024. március 29., péntek

Az iráni külügyminiszter szerint előbb lesz vége Trumpnak, mint Iránnak

Irán tanúja lesz Donald Trump végének, de Trump sosem fogja látni Irán végét - jelentette ki Mohamed Dzsavád Zaríf iráni külügyminiszter pakisztáni látogatásán pénteken, válaszul az amerikai elnök egy korábbi, Iránt fenyegető mikroblog-bejegyzésére.

Zaríf - akinek a szavait több iráni hírügynökség is idézte - a többi közt bírálta Washingtont azért is, mert a Trump-kormányzat áprilisban terrorszervezetnek minősítette az iráni Forradalmi Gárdát. Ez volt az első eset, hogy egy állam fegyveres erőit vagy annak egy részét terrorszervezetté nyilvánítják Washingtonban, a lépésre válaszul pedig Irán Legfelsőbb Nemzetbiztonsági Tanácsa ugyancsak terrorszervezetnek nyilvánította az Egyesült Államok hadseregét.

Zaríf hozzátette, hogy bár Trump többször terroristának nevezte az iráni népet, ez a jelző leginkább magára Trumpra illik.

A külügyminiszter figyelmeztetett arra is, hogy ha a világ vezető hatalmai nem tesznek meg mindent az "amerikai agresszió ellen", a Közel-Kelet könnyen anarchiába süllyedhet. Hozzátette, a térség országainak a saját érdekükben is fel kell lépniük az Irán ellen újra bevezetett amerikai szankciók ellen.

Elemzők szerint Zaríf mostani látogatásának elsődleges célja Pakisztán megnyerése a Perzsa(Arab)-öbölben kialakult feszültség csökkentése érdekében.

Imran Hán pakisztáni miniszterelnök irodája rövid közleményben arról számolt be, hogy a látogatás során csak a két ország közti ügyeket beszélték meg. Zaríf a nap folyamán tárgyalóasztalhoz ült pakisztáni hivatali partnerével, Sah Mahmúd Kuresivel is.

Iránnak mintegy 900 kilométeres közös határszakasza van Pakisztánnal, Teherán pedig többször azzal vádolta meg Iszlámábádot, hogy a határ iráni oldalán élő, a síita vezetéssel ellenséges szunnita - többségében beludzs etnikumú - fegyveres csoportoknak nyújt menedéket a saját területén.

Szerdán Ali Hamenei ajatollah, Irán legfőbb politikai és vallási vezetője - akinek elemzők szerint már több konfliktusa volt a hazájában mérsékeltnek számító Zaríffal és Haszan Róháni iráni elnökkel - ugyancsak azt mondta: az iráni fiatalok még látni fogják Izrael és az amerikai civilizáció pusztulását.

Donald Trump május 19-én fenyegette meg az iszlám köztársaságot a Twitteren, kijelentve hogy ha Irán harcolni akar, akkor Iránnak hivatalosan vége lesz. Bejegyzését nem sokkal az után tette fel a világhálóra, hogy rakéta csapódott be a külföldi nagykövetségeknek és az iraki kormányhivatalok egy részének helyet adó bagdadi Zöld Zónában, s egy iraki katonai szóvivő szerint a rakétát nagy valószínűséggel az iraki főváros keleti részén lőtték ki, ahol jobbára az Irán által támogatott síita milíciák otthona van.

"Soha többé ne fenyegesse az Egyesült Államokat!" - fogalmazott Trump Iránnak üzenve a rakétatámadás után.

Április végén Zaríf New Yorkban, Irán ENSZ-képviseletén adott interjújában úgy vélte, az amerikai elnök nem akar háborút Iránnal, de tanácsadói és szövetségesei belehajszolhatják egy konfliktusba.