SZLOVÉNIÁBAN, MAGYAROK KÖZÖTT (4.)

Egy otthon és három haza

Paraczky László

2019. május 23., 21:19

Kommentek száma 0  A cikkhez tartozik képgaléria 

A 90-es években kezdődött balkáni háború rengeteg áldozatot követelt, és több százezer család hagyta el otthonát és hazáját. Egy ilyen család a szabadkai Turi Anikó családja is, aki a háború kitörésekor, 1991-ben Szabadkáról Magyarországra költözött. Anikó akkor tíz éves volt.

Turi Anikó: A férjem tanul magyarul, meg imádja a magyar konyhát, különösen gulyáslevesemet (Fotó: Paraczky László)

Turi Anikó: A férjem tanul magyarul, meg imádja a magyar konyhát, különösen gulyáslevesemet (Fotó: Paraczky László)

A kislány lassan felnőtt, és nekivágott a nagy ismeretlennek...

− A magyar jogi karra iratkoztam be, emellett a francia jogi képzést is elvégeztem. Franciaország, Svájc és Belgium kínált abban az időben ösztöndíjat, aminek elismeréséhez nagyban hozzájárult a folyékony francia nyelvismeret. Kétszemeszteres képzésen vehettem részt a genfi egyetemen, előtte azonban úgy döntöttem, beiratkozom egy nyári egyetemre Görögországban, hogy megszokjam a pezsgést, pörgést, vagyis a ,,nemzetköziességet” amibe később belekerülök. Itt ismerkedtem meg a férjemmel, aki ljubljanai bírósági gyakoronokként került oda. Roppant egyszerűen történt a dolog. Megtetszettünk egymásnak, és megkérdeztem tőle, hogy ismeri-e a Csunga-lungát meg a Jaffa kekszet. Igennel válaszolt, én pedig azt mondtam neki, hogy rendben van, akkor te leszel a férjem.

Mindez 2003-ban történt. A folytatás kissé nehéz volt, mert négy évig távkapcsolatban éltünk, havonta találkoztunk valamelyik európai városban.

2008-ban raktam le az utolsó vizsgát Szegeden, egy hónapon belül viszont tanársegédként és doktoranduszként felvettek a koperi Primorska Egyetem Menedzsment Karára, ahol munkajogot is tanítottak, én pedig munkajogból és menedzsmentből doktoráltam. Hat évig dolgoztam ott, majd átkerültem Ljubljanába, a Katolikus Intézetbe, ahol az Üzleti Tudományok Karának docenseként dolgozom. Itt is munkajogot és alternetív vitarendezést tanítok. Nagyon jó a kapcsolatunk, és kiválóan együttműködünk Magyarországgal, sokat utazom ,,haza”. Otthonról haza, vagy inkább itthonról haza. De a gyökereim Vajdaságban vannak, onnan származom. Három országban vagyok otthon. Apukám oldaláról vajdasági svábok vagyunk, a dédnagymamám 15 évesen tanult meg magyarul. Otthon, Szabadkán amikor  az apai nagymama és a dédmama veszekedtek, ezt németül tették, hogy ne értsük meg, miről van szó. A gyökerekhez való ragaszkodás másik, ,,gyakorlati megvalósítása” pedig az, hogy én itt karácsonykor még mindig a sváb hagyományoknak megfelelő ételeket készítek, és ápoljuk az akkori sváb szokásokat.

Emlék egy nyaralásról

Emlék egy nyaralásról

Amikor Amerikából visszajöttem – mert ott is voltam továbbképzésen – tele voltam lelkesedéssel. Láttam, hogy ott a jó ötlet megvalósítható, pénzt adnak rá, támogatnak. Vidékünkön ez nincs így. Itt, ha szeretnél létrehozni egy kutatóintézetet vagy bármilyen startup céget, és nincs megfelelő politikai háttered, egyszerűen nem tudsz érvényesülni, vagy nagyon nehezen tudod ezt megtenni. Több kiváló és kivitelezhető ötletem is volt. Például, hogy lehozom az otthoni ízeket, és elindítok egy kürtőskalácsos vállalkozást. Szinte azonnal lebeszéltek, nehogy megpróbálkozzak, mert ha csupán egy milliméterrel hosszabb a kiszolgáló személyzet körme, bezárhatják emiatt a boltot. Magyarán, nem éri meg. Sokat gondolkodtam azon, hogyan tudnék még egy kis ,,magyarságot” becsempészni az itteni közösségbe, de mindenütt falaknak ütköztem, és azt mondták, hogy inkább ne. Amikor működni kezdett a Balassi Intézet, szinte mindannyian fellélegeztünk, hogy végre van egy hely, ahol továbbvihető a magyar kultúra, az otthoni szokások, hagyományok, és amikor kell, együtt ünnepelhetünk is. Sajnos a mai, rohanó világban alig jut időnk arra, hogy egy ilyen helyen feltöltődjünk.

Visszatérve az érvényesüléshez, amikor megpályáztam a Primorska Egyetemi pozíciót, a főnököm a nevem alapján nem tudta megállapítani, hogy férfi vagyok-e vagy nő. Ezért nagyon meglepődött, amikor meglátott, és az első kérdése az volt, hogy mikor tervezek szülni. Egy ilyen hozzáállás számomra nagyon mellbevágó, és szinte azonnal átláttam a dolgokat. A Primorska Egyetemen sok kedves kolléga volt, de valahogy nem tudtunk összekovácsolódni. Itt, a ljubljanai Katolikus Intézetben kevesebben vagyunk, családiasabb a hangulat, de a szlovének szeretnek távolságot tartani egymástól, másoktól, nem engedik meg maguknak, hogy a munkahely egyfajta baráti körré alakuljon. Vannak nagyon jó szlovén barátaink, akikkel összejárunk, együtt szervezünk születésnapokat, ünnepségeket. Sok olyan ismerősünk van, ahol más nemzetiségű az élettárs, például portugál. Amikor többen találkozunk, barátkozunk, mindenki hozza magával saját kultúráját, szokásait, és ettől ezek a barátkozások nagyon jók. Egy idő után a szlovénok is megnyílnak előtted, befogadnak, de jól meg kell tanulnod a nyelvüket, enélkül nem megy. Van egy kis akcentusom, sokszor rámkérdeznek, hogy honnan jöttem, mire rávágom, hogy vajdasági magyar vagyok. Néha hozzáfűzöm, hogy szerbül is értek, de beszélni már nem tudok, csak szlovénul.

Kislányukhoz kizárólag magyarul szólok, férjem pedig szlovénul. Luca így tökéletesen beszéli mindkét nyelvet. A férjem tanul magyarul, meg imádja a magyar konyhát, különösen gulyáslevesemet.

(folytatjuk)

A Szórványlétben projektum finanszírozásában részt vesz a Köztársasági Államigazgatási és Helyi Önkormányzati Minisztérium.


Mielőtt hozzászólna a cikkhez, kérjük olvassa el a moderálási alapelvet!

! Hozzászóláshoz be kell jelentkeznie:
Facebook belépés
Listázás:

  • HETI ROVATOK
  • Kerekeken
  • Napsugár
  • Nyugdíjasok oldala
  • Vonalkód
  • MELLÉKLETEK
  • Sportvilág
  • Üveggolyó
  • Magvető
  • Képes Ifjúság
  • Tarka Világ
  • Kilátó
  • Hétvége