2024. március 29., péntek

Szervezett szabadidő a bentlakóknak

A Szabadkai Középiskolások Diákotthona az idén is várja a tanulók jelentkezését

A Szabadkai Középiskolások Diákotthona 464 férőhelyével Vajdaság legnagyobb diákotthona. A tanulókat jól felszerelt informatikaterem, tanulószobák, edzőtermek és számos szakkör várja. Arról, hogy mit kell tudni a kollégiumról, Gyivánovity Róbert igazgatót kérdeztük.

Az intézmény vezetője elmondta, hogy a diákotthon dolgozóit felelősség- és kötelességtudat jellemzi, ez a kollégium mozgatója. Ezáltal biztonságos és védett környezetet tudnak biztosítani a bentlakóknak:

Gyivánovity Róbert ( Gergely Árpád felvétele)

Gyivánovity Róbert ( Gergely Árpád felvétele)

– Ügyelünk arra, hogy a diákok tanuljanak, valamint számon tartjuk, hogy merre járnak a bentlakóink, hiszen fontos, hogy erről beszámoljunk a szülőknek. Mi valójában a szülőket helyettesítjük, hiszen egy személyben vagyunk tanárok, nevelők és jóindulatú, segítőkész emberek. A gyerekeket egy kicsit irányítani kell, meg kell nekik mutatni a helyes viselkedési formákat. Valamilyen mértékű keménység is szükséges a nevelés során. A diákotthonban következetes rend uralkodik, amely segít a bentlakóknak abban, hogy minél jobb tanulmányi eredményt érjenek el. Elsősorban ezért is tudnám ajánlani a diákotthont, hiszen az itt lakó gyerekeknek az átlagosnál jobb tanulmányi eredményük van, mivel be van osztva az idejük, a nevelők felügyelnek rájuk, és segítik őket.

Mint kiemelte, a diákotthon lakói teljes biztonságban vannak. Este fél tízkor van a takarodó, vagyis eddig az időpontig kell visszaérni a kollégiumba. Az intézmény vezetője szerint ez a szülőknek is megnyugvás, hiszen a gyermekeik éjjel nem tudnak veszélybe kerülni:

– A bentlakók szabadidejét is megszervezzük, mivel huszonhat szakkör közül választhatnak. Ezek között az egyik legnépszerűbb a testedzés. Nagyon jól felszerelt edzőtermeink vannak úgy a lányok, mint a fiúk részére. Van zenei, színjátszó és szavalócsoportunk is. Emellett futball- és röplabdacsapat is működik a kollégiumban. Még spanyol és olasz nyelvi szakkörök is léteznek, mert az egyik nevelőtanárunk spanyol–olasz tanár. Ezeket a szakköröket a nevelők képességei és érdeklődési köre alapján alakítottuk ki, illetve azt is figyelembe vettük, hogy mire van igényük a diákoknak.

A kollégiumban két edzőterem, könyvtár, tanulószobák, egy nagyon jól felszerelt informatikaterem áll a bentlakók rendelkezésére. Emellett van egy díszterem is, ahol a tanulók zenélhetnek, és vannak olyan termek, ahol a zeneiskolások gyakorolni tudnak. A diákok étkeztetése is a kollégiumban történik, mivel az intézménynek jól felszerelt konyhája van. Az igazgató szerint a gyerekek itt otthonra találhatnak.

Gyivánovity Róbert elmondta, hogy a Szabadkai Középiskolások Diákotthona Vajdaság legnagyobb kollégiuma. Néhány évvel ezelőtt 114 férőhellyel bővítették az épület kapacitását, így ma a diákotthon 464 diákot tud fogadni, vagyis 290 lányt és 174 fiút:

– Azért vezettük be ezt az elosztást, mert az volt a tapasztalatunk, hogy mindig több lány jelentkezőnk van. Arra is ügyelünk, hogy év közben felvegyük azokat a diákokat, akik nem kerültek be az első körben. A tanév során vannak olyanok, akik iskolaváltás miatt kiköltöznek, és ilyenkor megüresednek a helyek. Tavaly 75 hely üresedett meg az elvándorlás és az iskolaváltás miatt. Terveink között szerepel a diákotthon további bővítése.

A kollégiumba való jelentkezés július 8-án kezdődik, és két hétig tart. A rangsorolásnál figyelembe veszik a diák tanulmányi eredményét, valamint a család egy főre eső jövedelmét. A kollégiumi bentlakás ára havi 5358 dinárba kerül. Bővebb információ a www.internatsu.edu.rs honlapon, a 024/555-510-es telefonszámon vagy a dom@internatsu.edu.rs e-mail-címen kapható.