Rég elmúlt már a farsang, Bécsben mégis áll a bál. Nem is akármilyen, hiszen egész Európa ámulva figyeli. Ausztria ugyanis ilyen produkcióval még nem rukkolt elő. Az ókontinensen sem gyakori az ilyesmi.
A hét végi nyitány óta ezért akkora az érdeklődés a produkció iránt, hogy egy ideig alighanem le sem kerül a repertoárról. Már az első taktusok elhangzása is akkora botrányt okozott, hogy még a – szakmai normákhoz illően viselkedő – közszolgálati televízió is megszakította műsorát. Nemcsak a fals hangok sokasága, hanem a táncparketten történt botrány miatt is, és kimerítően tájékoztatott a legapróbb részletekről is.
A hatalmas fölfordulást Heinz-Christian Strache, az ország egyik legfontosabb közjogi méltósága okozta ballépések sokaságával. Saját maga akasztotta össze a lábát és bukott akkorát, hogy azt nemcsak hazájában, hanem másutt is tágra nyílt szemmel figyelte a közönség. Honfitársainak egy része azonban föl is hördült, s hitetlenkedve vigasztalta magát, hogy egy ilyen ember nem ezt érdemli.
Támogatói és pártfogói szerint biztosan gonosz erők játszottak közre abban, hogy szegény Strache elhasalt. Mások viszont elégedetten nyugtázták, hogy végre pofára esett egy olyan gyalázatos és képmutató alak, akinek semmi keresnivalója a politikában, nemhogy a kormányban. Márpedig neki mindkettőhöz köze volt.
A kétpárti koalíció részét képező szélsőjobboldali, populista, EU- és idegenellenes Osztrák Szabadságpártot (FPÖ) vezette, és alkancellárként is részt vett az állam irányításában. (Pártját az 1950-es években egy volt SS-tiszt, exnáci alapította.) A 2017-es parlamenti választás, majd hatalomra kerülése óta azonban nagyot fordult a politika világa.
Hazájában ezt épp ő idézte elő. Egy titkos táncrend felvázolásával, amelyről egészen a múlt péntekig rajta kívül legfeljebb néhány bizalmasa tudott. Meg egy szemfüles titkosszolgálat, miután belekukkantott a kottájába.
Valaki mindenesetre épp a minap látta alkalmasnak az időt arra, hogy a nyilvánosság elé tárja Strache politikai hitvallásának, filozófiájának és logikájának megszerzett titkait. Föl is háborodott emiatt az érintett, mondván, szándékosan járatták le, ráadásul röviddel az európai parlamenti (EP-) választások (május 23-ai) kezdete előtt. Igen, ez nagyon is valószínű, ám a lényeg sokkal inkább az, hogy ő miket is mondott, javasolt, ajánlott, épp a 2017-ben a választás előtt néhány hónappal.
Amint ez (múlt pénteken) kiderült kénytelen volt lemondani minden fontos politikai tisztségéről: így az FPÖ-vezetéséről és alkancellári posztjáról is. Főnöke s az őt a nagypolitika táncparkettjére bevezető Sebastian Kurz néppárti (kereszténydemokrata) kancellár (miniszterelnök) azonban nem érte be ennyivel. Megszüntette a koalíciós együttműködést is a Moszkvával régóta jó kapcsolatokat ápoló FPÖ-vel, s előre hozott választásban állapodott meg az államfővel. A kormánynak a szeptemberre kitűzött voksolásig kellene tartania magát, ám kétséges, hogy ez sikerül-e neki.
Ausztria ugyanis súlyos belpolitikai válságba sodródott. Elsősorban a szélsőjobboldali Strache miatt. De mit is csinált ő rosszul? No, nem az igazi bálteremben Bécsben, ahol látványos külsőségek közepette szokott alkalmanként megjelenni, hanem a politika táncszínpadán.
Alighanem sok mindent elbaltázott. Erre bizonyíték az a 2017. júliusi beszélgetése, amelyet Ibizán folytatott egy állítólagos orosz hölggyel, aki ausztriai beruházásokkal kecsegtette. A diszkósok, partizók, zsúrozók, mulatozók, tánckedvelők spanyolországi szigetén szervezett hétórás tereferéjüket azonban titokban (profi módon) valakik filmre vették. A csevegésről a múlt pénteken két német lap (a Spiegel és a Süddeutsche Zeitung) részleteket közölt.
A Strache- vagy Ibiza-videóként elhíresült összeállításból pedig kiderült: a szélsőjobboldali politikus és pártja – miközben a nemzeti szuverenitás, identitás, kultúra és a vallás megőrzésére hivatkozva eget-szelet s színes illúziókat ígér a választóknak – valójában mindenre hajlandó a hatalom (no, meg némi feketén szerzett „zsebpénz”) megszerzése és megtartása érdekében. Ergo: semmilyen visszaéléstől, törvénytelenségtől sem riadnak vissza. Kormányra kerülve pedig (bizonyos esetekre vonatkozóan) legalizálni akarták a korrupciót (értsd: az adófizetői pénzek egy részének elherdálását), az illegális pártfinanszírozást, sőt szerették volna megrendszabályozni a média egy részét is, azaz korlátozni a demokráciát, a vélemény és szólás szabadságát.
Kiderült, hogy az öreganyjukat is eladnák, az anyjukkal együtt. Akár az ördögnek is vagy – jobb híján – egy magát pénzesnek mondó idegennek. Akár részegen is, miként azt Strache (saját bevallása szerint) meg is próbálta.
Szinte azonnal táncosra váltott a kedve, amint az orosz tárgyalópartner(ka) meglengetett előtte egy negyedmilliárd eurót érő befektetést. Nem árt azért tudni, hogy egy olyan személyről van szó, akinek a bemutatkozáskor említett neve és családi-rokoni kapcsolata sem valódi.
Az ígért húsos fazék azonban soha nem került elő, és gyorsan eltűnt a titokzatos orosz hölgy is, aki (mint utóbb kiderült) akkora éket ütött az osztrák koalícióba, hogy az széthasadt, sőt durván fölsértette a hasonszőrű európai politikusok és pártjaik szövetségét is. Merthogy ilyen is létezik, s erejének növekedésével egyre jobban hencegett az EP-választások előtt. Csakhogy az uniós barátok a példátlan blamázs hatására gyorsan elfordultak Strachétől. Úgy tesznek, mintha a botrány őket nem érintené. Viselkedésük elég furcsa, hiszen nemrég még fennhangon, már-már kórusban dicsőítettek, némelyek pedig még – látványosan – vendégül is láttak.
A dalnak és a táncnak ezúttal vége szakadt. Az osztrák fővárosban legalábbis. A videórészletek közlése után keletkezett politikai földrengés ugyanis már maga alá temette Strachét, legközelebbi munkatársát (Johann Gudenust), a koalíciót, nem mellesleg a házasságát, és megroppantotta a kormányt.
A bukott FPÖ-vezér, alkancellár mégsem nyugszik. Meg akarja találni a „tetteseket”. Mármint azokat a személyeket, akik lerántották az álarcát (vagyis az ibizai megbeszéléséről a videót készítették), ráadásul még az ártatlanságát is be akarja bizonyítani.
Csakhogy kevesen hisznek már neki. A többség hamisjátékosnak, hiteltelennek tartja.
Széltében-hosszában inkább arról beszélnek az EU-ban is, hogy pártjával együtt leplezte le magát. Közben ízelítőt adott abból is, hogy igazából miként gondolkodnak, mire törekszenek a populisták, demagógok és szélsőjobboldaliak, nemcsak Ausztriában, hanem másutt is.
A tanulságos oktatófilmként is felfogható Ibiza-videó bemutatása óta a szélsőségesek riválisai (beleértve a mérsékelt jobboldalt is) abban bíznak, hogy a Strache-botrány keltette vihar visszaszorítja a gyűlöletkeltéstől, hazugságok és összeesküvés-elméletek terjesztésétől, illetve riogatástól sem tartózkodó populista, euroszkeptikus erőket az egész EU-ban.
Az osztrák valóságból is legalább ennyit lehet okulni, mint az európai szélsőjobb természetét, működését és lényegét is bemutató ominózus filmből. Amint ugyanis kiderült, hogy Strache a titokzatos orosz nővel folytatott beszélgetésben korrupciós megoldásokat és tiltott pártfinanszírozást javasolt, szinte azonnal megbukott. Függetlenül attól, hogy csak ötletelt. Egy olyan demokratikus társadalomban viselnie kellett mindennek a következményeit. Nem kis részben a tárgyilagosan, hitelesen tájékoztató – s nem a (hatalmi) pártok, kormányok propahantáját szajkózó – médiának köszönhetően.
