2024. április 16., kedd

Stabilitási tényező

Nemcsak Vajdaságban, hanem az egész országban fontos a többségi nemzet és a nemzeti kisebbségek együttélésének szelleme

Nyilas Mihály tartományi oktatási, jogalkotási, közigazgatási és nemzeti kisebbségi – nemzeti közösségi titkár ma fogadta az ukrajnai művelődési minisztérium és helyi önkormányzatok nemzeti kisebbségi kérdésekkel megbízott tagjait.

Tájékoztatta őket arról, hogy Vajdaság területén 28 nemzeti kisebbség, illetve nemzeti közösség él. – A nemzeti kisebbségekhez tartozóknak joguk van saját kultúrájukra, az anyanyelvű oktatásra, anyanyelvük hivatalos használatára az intézményekben, valamint az anyanyelven való tájékozódásra. Nemcsak Vajdaságban, hanem az egész országban stabilitási tényezőnek számít a többségi nemzet és a nemzeti kisebbségek együttélésének szelleme – mondta egyebek között Nyilas.

Az európai uniós felzárkózási folyamat keretében Szerbia Kormánya még 2016. március 3-án cselekvési tervet fogadott el a nemzeti kisebbségek jogainak érvényesítésére, és ennek köszönhetően átalakultak a kisebbségek nemzeti tanácsai. Ma Szerbia területén 23 nemzeti tanács működik, közülük 17 Vajdaságban, utóbbiak tevékenységének társfinanszírozója pályázatok útján a Tartományi Oktatási, Jogalkotási, Közigazgatási és Nemzeti Kisebbségi – Nemzeti Közösségi Titkárság – emlékeztet közleményében a szaktitkárság.

A tegnapi találkozót az Európa Tanácsnak az ukrajnai nemzeti kisebbségek védelmét célzó projektuma keretében tartották meg. Az ukrán küldöttségen kívül jelen voltak a Tartományi Oktatási, Jogalkotási, Közigazgatási és Nemzeti Kisebbségi – Nemzeti Közösségi Titkárság, valamint a magyar, a szlovák, a ruszin és az ukrán nemzeti tanács képviselői.