2024. április 20., szombat

Áll az óriáscsúszda Palicson

Intenzíven folyik a munka a palicsi wellnessközponton és akvaparkon
Már felállították a leendő játszótér tartozékait (Fotó: Gergely Árpád)

Már felállították a leendő játszótér tartozékait (Fotó: Gergely Árpád)

Mint ismeretes, Palicson a Férfistrandon wellnessközpont és akvapark épül. A kivitelezési munkálatok javában tartanak, nemrég már az óriáscsúszdát és a gyermekjátszóeret is felállították az építkezési területen. Nem hivatalos információink szerint a létesítményen megállás nélkül, hétvégéken is dolgoznak, még a május elsejei ünnepeken is folyt az építkezés. A tervek szerint június közepére elkészülnek az első kültéri medencék.

A csúszdához hamarosan egy medence is épül majd (Fotó: Gergely Árpád)

A csúszdához hamarosan egy medence is épül majd (Fotó: Gergely Árpád)

A fürdőkomplexumot, ahogy már korábban többször is megírtuk, harmincezer négyzetméteren, öt fedett és öt nyitott medencével látják el. A létesítményt 2500 ember számára tervezték. A wellnessközpontnak 500 személy befogadására alkalmas fedett része lesz. A Prezident Hotel melletti parkoló és a Férfistrand közötti 4 hektáros területet a mestertervben egy komoly beruházó számára irányozták elő. Ennek a majdani beruházónak a tervek szerint ezen a területen egy legalább 200 férőhelyes, wellness- és spa-, valamint gyógyászati szolgáltatásokat kínáló hotelt kellene kiépítenie. A tó másik oldalán, 200 hektáron pedig golfklub és golfpálya is épül majd.

Lépcső vezet majd az óriáscsúszda tetejére (Fotó: Gergely Árpád)

Lépcső vezet majd az óriáscsúszda tetejére (Fotó: Gergely Árpád)

A projektum értéke 1,05 milliárd dinár, amelynek egyharmadát a köztársasági kormány, egyharmadát a tartományi kormány, egyharmadát pedig a helyi önkormányzat biztosította. Az előzetes tervek szerint a munkálatok 2020 márciusában fejeződnek be.