2024. március 28., csütörtök
ÓBECSE

Fix a menetrendje a zsákos hulladék elszállításának

Az elmúlt időszakban összetorlódott húsvéti és május elsejei ünnepek alaposan megzavarták Óbecse község területén a lakosságot az újrahasznosítható szemetet tartalmazó zsákok elhordásának a menetrendjét illetően: abban a hiszemben, hogy a munkaszüneti napok miatt nyakukon maradt zsákokat az első adandó alkalommal el fogják szállítani a Tisza Mente Kommunális Szolgáltató Kft. járművei, a kuka mellé kihelyezték a zsákokat is, de azok az utcán maradtak. Fejes Zoltán igazgató tájékoztatása szerint ez azért alakult így, mert az újrahasznosítható szemetet és a kukás hulladékot két különböző járművel szállítják el, és az előbbit – ünnep miatt elmaradt szállítás esetén is – csak előre meghatározott időpontokban viszik el a házak elől.

Négy hónap alatt két ilyen konténer ment tönkre Óbecsén

Négy hónap alatt két ilyen konténer ment tönkre Óbecsén

Az igazgató ezzel kapcsolatosan elmondta: a további félreértések elkerülése érdekében a lakosságot kétnyelvű szórólappal tájékoztatják a zsákban gyűjtendő újrahasznosítható hulladék elszállításának az időpontjairól egészen az év végéig, de a helyi sajtóban rendszeresen közlik majd ennek a tevékenységüknek a havi menetrendjét is. Mivel a vállalat járművei a nyári időszakban korábban, azaz reggel hatkor indulnak munkába, arra kérik a lakosságot, hogy a zsákokat idejében helyezzék ki az utcára. (Ez alól csak Drea és Mileševo a kivétel, ahol a kétféle szemetet egy időpontban viszik el a faluból.)

A szemétválogatás egyelőre még korántsem megy tökéletesen a községben, Fejes Zoltán szerint a polgárok egyrészt a háztartási és a kerti hulladékot is gyakran a zsákokba helyezik, másrészt pedig a PET-palackok, az üveg, a karton és az alumínium mellett olyan anyagok is oda kerülnek (pl. tejes és joghurtos palackok, hajsamponos és mosószeres flakonok, papír, valamint újság), amiket egyelőre nem hasznosítanak újra. Vannak olyanok is, akik az építési törmeléket is a szemeteskukába helyezik, ezért azok gyakran megrongálódnak, és az idén eddig emiatt nyolcvan kuka ment teljesen tönkre. Hasonló a helyzet a közterületi konténerekkel is, négy hónap alatt ugyanis két 1100 literes konténer miatt szenvedett el a vállalat 200 ezer dináros kárt. A Tisza Mente Kommunális Szolgáltató Kft. a közeljövőben több közterületi konténert is ki szeretne helyezni a község területén, ezekre pályázatokon szeretne pénzt szerezni.