2024. március 29., péntek

Támogatás a közösség legkisebbjeinek

Új játszótéri elemek a magyarkanizsai Tisza-parton

Új elemekkel bővült a magyarkanizsai Tisza-parti strand játszótere, ahova a Geneza termelő-, kül- és belkereskedelmi vállalat jóvoltából kerültek új játékok. A vállalat fennállásának huszonötödik évfordulója alkalmából szerette volna meglepni a magyarkanizsai közösség legifjabb tagjait.

Új játékok a magyarkanizsai Tisza-parti strandon (Szabó Nóra felvétele)

Új játékok a magyarkanizsai Tisza-parti strandon (Szabó Nóra felvétele)

– Igen jó periódust zártunk, amit szerettünk volna az itt élőkkel is valamilyen formában megosztani. Arra gondoltunk, hogy ezt az évfordulót a családokkal együtt ünnepeljük meg, már csak azért is, mert egyre több családos ember van a cégünkben, hiszen több mint nyolcvanan dolgoznak nálunk. A játszótér volt az elsődleges ötlet. Próbáltunk olyan fajátékokban gondolkodni, amelyek érdekesek a kicsiknek, ugyanakkor hosszú távon is jól karbantarthatóak, így egy kisvonatot és egy kisházat ajándékoztunk nekik – mondta Szecsei Karolina, a Geneza társtulajdonosa, aki a Geneza kereskedelmi igazgatójával, Peter Veselinovval egyetemben hozzátette, abban bíznak, hogy az önkormányzatnak a strand fejlesztésére irányuló támogatásai mellett az ajándékuk révén valamit ők is hozzá tudtak tenni ahhoz, hogy a jövőben minél több látogató érkezzen a Tisza-part ezen szakaszára.

A játékelemek átadása alkalmából szervezett hétfő délelőtti összejövetelre a magyarkanizsai Gyöngyszemeink Iskoláskor Előtti Intézmény óvodásai is ellátogattak, akik hamar megismerkedtek az új játékokkal, aminek köszönhetően a Tisza-parti strand gyermekzsivajjal telt meg. A kezdeményezést az óvoda igazgatónője, Veselinov Ibolya és a gyermekeket kísérő óvodapedagógusok is örömmel fogadták, hiszen a gyermekek mellett a pedagógusok is mindig örömmel veszik, ha újdonsággal találkozhatnak a községben, kiváltképp akkor, ha az a gyerekek játékos elfoglaltságait hivatott támogatni.

– Példaértékű az ilyen jellegű felajánlás, és bízunk benne, hogy a jövőben a többi kanizsai cég is szeretne majd hasonló lehetőségekkel élni, hiszen nincsen szebb annál, ha a gyerekeknek adunk valamit – mondta Lackó Róbert, a magyarkanizsai helyi közösség tanácsának elnöke, aki kiemelte, hogy a Tisza-parti strandon sok önkéntes dolgozik, munkaakciókkal próbálják minél szebbé varázsolni a part menti részt. Mivel sokan magukénak vallják a város azon részét, a kellő motiváció is megvan az emberekben, hogy igenis tenni kell a szebb környezetért, illetve karban is kell azt tartani. A városi vezetőség több fejlesztést tervez ezen a részen, egyebek mellett szeretnék majd felújítani a hintákat, padokkal ellátni a Tisza-part egy részét, fejleszteni a világítást, illetve bekamerázni a területet a biztonság további javítása jegyében.