2024. április 24., szerda

Zengtek a dalok, lengtek a zászlók

Az idei Eurovíziós Dalfesztiválon negyvenegy ország dalát hallhattuk, a rendezvény mégis sok mindenről szólt, legkevésbé talán épp a dalokról. Rég elmúltak már azok az idők, amikor a kedélyeket leginkább az borzolta, hogy az Euróvízió túlzottan látványközpontúvá vált. Ez manapság már magától értetődő. Már az sem téma, hogy szinte mindenki angolul énekel. A fesztivál utáni visszhangokból ítélve viszont enélkül is több minden borzolta a kedélyeket.

Tavaly ugyebár Netta Toy című dalának győzelmével Izrael tarthatta meg az idei megmérettetést. Ezzel együtt az ország eddig négy alkalommal nyert. Kezdetben úgy volt, hogy a rendezvény helyszíne Jeruzsálem lesz, de ez később változott, így első ízben tartották meg Tel-Avivban.

Netta győzelme megosztotta a közvéleményt, de öröme azért sem lehetett felhőtlen, mert ezek után dalát plágiumvád érte, miszerint erős hasonlóságot mutat a The White Stripes egykori rockduó ismert dalával, a Seven Nation Army-val. Ezt végül úgy simították el, hogy idén hozzáadták a frontember, Jack White nevét is a dalszerzők listájához. Nemsokára azután a fesztiválszervezők bejelentették, hogy a sztárfellépő Madonna lesz, így a hírek már inkább ezzel foglalkoztak. Egyszer azt lehetett olvasni, hogy fellép, azután, hogy mégsem, és ez a vacillálás eltartott egészen a második elődöntőig, amikor is végérvényesen beharangozták a koronázatlan popkirálynő produkcióját.

Az izraeli konfliktusok ismeretében azonnal lehetett tudni, hogy ez az Eurovízió politikai értelemben sem lesz zökkenőmentes. Az előkészületek során sorra érkeztek a hírek a forrongó helyzetről és az EBU-t szorongató felszólításokról, hiába próbálták hangsúlyozni, hogy a dalfesztivál politikailag független és politikától mentes. Azután a döntőben mégiscsak sor került ilyen jellegű megnyilvánulásokra. Az egyikre épp Madonna fellépésén, az éles szemű nézők ugyanis arra lettek figyelmesek, hogy egyik dalának előadásakor két táncos kísérője kéz a kézben elhagyta a színpadot, hátukon egy izraeli és egy palesztin zászlóval. Az esetről úgy tudni az EBU kiadott közleményt, miszerint a velük és a Kán izraeli közszolgálati televízióval leegyeztetett fellépésének ezen része nem szerepelt a próbákon, és Madonnát is tájékoztatták arról, hogy az Eurovíziós Dalfesztivál politikamentes esemény. Tudva egyebek közt Madonna 1984-es Like a Virgin fellépéséről, a Papa Don't Preach dalszövegéről és a Like a Prayer videoklipjéről, érthetetlen, hogyan számítottak egyáltalán arra, hogy az énekesnő majd nem él a provokálás lehetőségével. És persze az is bizonyos, hogy Madonnát, aki egy globális sztár, ezért senki sem vonhatja felelősségre. A döntő során, Madonna fellépése után, előkerült még egy palesztin zászló, ezt az izlandi Hatari indusztriális technó punk együttes lengette meg a szavazás idején. A zenekar egyik tagja ezt követően videót posztolt, amelyen látható, hogy a biztonságiak elveszik tőlük a lobogót. Az EBU erre is reagált, Izland esetében pedig büntető lépéseket helyezett kilátásba.

A dalfesztivál után olyan vélemények is megjelentek, miszerint a rendezvény túlzásba vitte az LMBT népszerűsítését és persze ez is spekulációkra adott okot. Az idei győztes Hollandia lett, amelynek immár ez az ötödik diadala. Az országot Duncan Laurence képviselte, aki már az elődöntőben hatalmas tapsot kapott. Ennek ellenére a győzelme után megjelent írások többsége nem a daláról szólt, hanem arról, hogy nyíltan felvállalta biszexualitását, valamint a posztjáról, miszerint régen azzal piszkálták, hogy kövér, meleg, csúnya, idétlen szemüvegeket és ruhákat visel, ezért ő folyton a támadásoktól rettegett. Duncan azonban nagyon szerette a zenét és ez hajtotta álmainak megvalósítására. Ez a történet nagyon is jól illik a dalfesztivál idei mottójához a Dare to Dream-hez, azaz Merj álmodni. Az, hogy a Szerbiát képviselő Nevena Božović bekerült a döntőbe, szintén spekulációkra adott okot, a külföldi sajtó sokat cikkezett arról, hogy Ana Brnabić szerb miniszterelnök nyíltan felvállalta a leszbikusságát. Ezzel ellentétben a Horvátországot képviselő Roko nem jutott be a döntőbe, és habár sokan ezt annak tudják be, hogy az emberek visszataszítónak tartották a szárnyakat, amelyeket viselt, egyesek mégis arra gyanakodnak, hogy a fő probléma nem is Rokóban, hanem a dalszerzőben, Jacques Houdekben van, aki homofób kijelentése miatt 2006-ban országában egy LMBT portálon az év homofóbjának lett megnevezve, de az ILGA (Nemzetközi Leszbikus, Meleg, Biszexuális, Transz és Interszex Szövetség) is a közéleti szereplők negatív listájára helyezte és ennek persze hangot is adott.

Mindezek után valóban elmondhatjuk, hogy a dalok a háttérbe szorultak, márpedig ezekről is lenne mit írni. Az első elődöntőben túlnyomórészt minimalista, etno és retro zenét hallhattunk. A második elődöntő jobban összpontosított a pop irányzatokra. Amit idén észrevehettünk, hogy a népi elemekkel tűzdelt dalok nem igazán jutottak tovább. A látvány persze ezúttal is számított, ezen a téren leginkább talán Ausztrália emelkedett ki.

A jugoszláv utódállamok közül Szlovénia, Horvátország, Szerbia, Montenegró és Észak-Macedónia képviseltette magát. A döntőbe Szlovénia, Szerbia és Észak-Macedónia került be. Utóbbi szerepelt legjobban, a nyolcadik helyen végzett, amely az Eurovízión való részvételük eddigi legjobb helyezése, sőt első ízben jutottak be a tízes listába.

Idén is több visszatérő volt, egyebek közt a szerbiai Nevena Božović, aki 2013-ban a Moje 3 tagjaként képviselte az országunkat, továbbá az orosz Sergey Lazarev, a San Marinót képviselő Serhat, a macedón Tamara Todevska, aki korábban több ízben is háttérénekesként lépett fel a fesztiválon, valamint Magyarország színeiben Pápai Joci, aki ezúttal nem került be a döntőbe.

A verseny előtt a legesélyesebbnek Hollandiát, Oroszországot, Svájcot, Svédországot, Olaszországot és Izlandot tartották. Az előrejelzések túlnyomórészt be is igazodtak, Hollandia után a második lett Olaszország, a harmadik Oroszország, a negyedik Svájc, az ötödik Norvégia, a hatodik Svédország, a hetedik Azerbajdzsán, a nyolcadik ugyebár Észak-Macedónia, a kilencedik Ausztrália és végül Izland a tizedik. Neven Božović 17. helyen végzett.