2024. április 20., szombat

Grdelica üzenetet közvetít

Az államvezetés legmagasabb rangú tisztségviselői, külföldi diplomaták, a kivitelező vállalat vezetősége, valamint a környező községek vezetői jelenlétében adták át szombaton a 10-es közúti folyosó Grdelica-szoroson átívelő, 26,3 kilométer hosszú, legnehezebb útszakaszát. A ceremónián Szerbia elnöke, Aleksandar Vučić államfő kiemelte, az autópálya nagyon fontos gazdasági szempontból, új beruházókat, munkahelyeket is hozhat.

Zorana Mihajlović építési, közlekedési és infrastruktúraügyi miniszter mindenekelőtt a munkásoknak mondott köszönetet, valamint a kormánynak és az államfőnek is megköszönte, hogy a felmerülő nehézségek során mindig támogatták munkáját. Grdelica üzenetet közvetít, mégpedig azt, hogy Szerbia összeköttetésekben, fejlődésben érdekelt ország – jelentette ki a tárcavezető.

A déli szakasz nagy fejtörést okozott mind a mérnököknek, mind a kivitelezőknek, több szakértői vélemény szerint ez a 26,3 kilométer építési szempontból Európában is talán a legnehezebbnek bizonyult.

Egyedül ez a szakasz csaknem 400 millió euróba került, 250 ezer tonna aszfaltot építettek bele, itt található két hosszú alagút, amelyek a legmodernebb német szabvány szerint készültek, több felüljáró, de Szerbia két legmagasabb hídja is itt épült. Megépítésre vár még a 10-es közúti folyosó keleti szakasza, amely a tervek szerint nyár végéig teljesen elkészül.