2024. március 29., péntek

Nagy lélekkel és elhivatottsággal

Közel két éve tevékenykedik a tiszaszentmiklósi Piros Tulipán egyesület

Március végén a Csókán megtartott közgyűlésén tizenöt új tagszervezetet vett fel köreibe a Vajdasági Magyar Művelődési Szövetség. Köztük volt a tiszaszentmiklósi Piros Tulipán Magyar Hagyományőrző és Környezetvédő Egyesület is. A nem egészen három éve tevékenykedő – idősebbeket és fiatalokat is egyaránt tömörítő – Piros Tulipán már több hazai és külföldi rendezvényen vett részt, ahol szép számmal be is gyűjtötte az elismeréseket. Jártak már főzőversenyeken, néptánctalálkozókon, és helyi szinten sem szűkölködnek saját szervezésű programokban és akciókban. A tiszaszentmiklósi hagyományos disznótor, az adventi programsorozat, a télűző farsang és a nemzeti ünnepeinkhez fűződő programok is az ő közbenjárásukkal valósulnak meg a településen.
Rúzsa Katalin, az egyesület elnöke beszélt a szervezet megalakulásáról, valamint kezdeti tevékenységeiről.

– 2016 júniusában egy helyi magyarokból álló kisebb csoport úgy döntött, alapítanak egy civil szervezetet, amely hagyományápolással és környezetvédelemmel fog foglalkozni. Tizenhatan voltunk akkor, ma pedig már negyvenkét felnőtt és harminc ifjú tagunk van. Az egyesületet azért hoztuk létre, hogy valamilyen módon megpróbáljuk összekovácsolni az itt élő magyarságot, és természetesen azért is, hogy tovább tudjuk adni a gyerekeinknek a magyar hagyományokat. Az elején csak kisebb rendezvényeket bonyolítottunk le, főzőversenyeken vettünk részt, takarítási akciókat szerveztünk, majd 2017-ben következett az igazi áttörés. Akkor tartottuk meg Tiszaszentmiklóson az első szilvafesztivált. Ezen már felléptek a táncosaink is – mesélte az elnök, hozzátéve, egyik legnagyobb büszkeségük a Tarka Lepkék tánccsoport, amelyben az óvodásoktól egészen az egyetemistáig minden korosztály megtalálható, így nem véletlenül kapták ezt a nevet. A kiscsoport jelenleg tizenöt, a nagy pedig tizenkét aktív tagot számlál. A Lepkék sikerét mi sem bizonyítja jobban, mint az elmúlt két évben szerzett szép számú elismerés. Már több országban és városban is megmutathatták tehetségüket. A táncosokat Bacsó Elvira vezeti, aki már a kezdetektől fogva igyekezett összefogni a fiatalokat, és vállalta felkészítésüket.

– Az említett szilvafesztiválra sok kultúregyesület jelentkezett más településekről is. Úgy gondoltuk, a falut is mindenképp képviselnie kellene valakinek, így összegyűjtöttünk néhány gyereket, és készítettem velük egy kisebb műsort. A produkció nagyon tetszett a kicsiknek és a szüleiknek is. Ekkor vettük észre, hogy van igény ezekre a dolgokra, ezért eldöntöttük, hogy folytatni fogjuk a munkát. Nem utolsósorban hagyományainkról is sok mindent megtanulhattak közben a gyerekek, erre ma már nem sok helyen van lehetőségük – magyarázta a tánccsoport vezetője, aki azt is elmondta, az első fellépés után a nagyobb korosztály szeretett volna saját csoportot létrehozni.

– Ez meg is valósult, de egy idő után éreztem, hogy szükségünk lenne olyan oktatókra, akiknek segítségével profi módon tudják elsajátítani a néptánc alapjait. Ekkor fordultunk a Vajdasági Magyar Művelődési Szövetséghez, amelynek illetékesei hozzánk irányították Baji Endrét és Gnädig Kornéliát. Nagyon hálásak vagyunk mind a szövetségnek, mind az oktatóknak, hiszen tudjuk, hogy a páros több településen is tevékenykedik, ezért nem volt könnyű számukra beiktatni a tiszaszentmiklósi munkát – hangsúlyozta Bacsó Elvira, aki Endrével és Kornéliával együtt továbbra is részt vesz a fiatalok felkészítésében. Tavaly a nagycsoport számtalan helyen fellépett, köztük a Gyöngyösbokrétán is. Szorgalmuknak és elhivatottságuknak köszönhetően három hónap alatt sikerült felkészülniük a rendezvényre, amely teljesítmény előtt még az oktatók is megemelték kalapjukat. A Gyöngyösbokrétára természetesen az idén is beneveznek, ugyanakkor a kiscsoport is sokat készült a Kőketáncra. Bacsó Elvira szerint sikereik nemcsak az elismerésekben és díjakban rejlenek, hanem abban a szociális fejlődésben is, amin az elmúlt időszakban keresztülmentek. Ez alatt a másfél év alatt összekovácsolódott a csoport, elmélyültek a barátságok, és ami a legfontosabb, a tagok érzik azt, hogy tartoznak valahová. Egy olyan közösséghez, ahol mindenki egyenlő félként vesz részt a közös munkában.

Az egyesület a kulturális tevékenységeken kívül falutakarítási és faültetési akciókat is szervez. Ezekhez eddig sok olyan tiszaszentmiklósi lakos is csatlakozott, akik nem tagjai a Piros Tulipánnak. A vezetők hálásak mindenkinek, aki hozzájárul akcióik sikerességéhez. Elmondásuk szerint külön köszönettel tartoznak a helyi Szőke Lajosnak, aki kézműves dekorációival állandóan színesíti rendezvényeiket, és minden más munkában is azonnali segítséget nyújt nekik. A helyi iskolával, lovasklubbal, vadászegyesülettel és futballklubbal is jó az együttműködésük. A falu határain túl szoros kapcsolatot ápolnak még olyan környékbeli szervezetekkel, mint a csókai Móra Ferenc Magyar Művelődési Egyesület vagy a II. Rákóczi Ferenc férfikórus. Az utóbbi már több mint tíz éve aktívan részt vesz a helyi ünnepségeken, így egyértelmű, hogy partneri viszonyt alakított ki a Piros Tulipánnal. A sorból nem hagyható ki a Csóka testvértelepülésén, a romániai Dettán működő Reviczky Gyula Egyesület, amellyel márciusban együttműködési megállapodást kötöttek. A dokumentumban mindkét fél ígéretet tett arra, hogy közös erőfeszítéssel igyekszik serkenteni a kulturális értékek fenntartását és bemutatását, a fiatalok művelődési igényeit, határon átívelő kapcsolatokat építenek, helyi hagyományokon alapuló rendezvényeket szerveznek, valamint környezet- és természetvédelmi feladatokat látnak el.

Az egyesület megpróbál minden lehetséges forrást kihasználni annak érdekében, hogy további eredményeket mutasson fel. Minderről alelnökük, Törtei János számolt be.

– Ki kell emelnem a Magyar Nemzeti Tanácsot, amely a kezdetektől fogva nagy segítséget nyújt a Piros Tulipánnak. Pályázatok által kisebb-nagyobb összegeket nyertünk a Bethlen Gábor Alaptól és a Szekeres László Alapítványtól, továbbá önkormányzati és tartományi pénzek is segítik a munkánkat. Csóka egyik magyarországi testvértelepülésének, Bordánynak köszönhetően egy olyan uniós projektbe is bekapcsolódhatunk, amelynek segítségével két hagyományos helyi rendezvényre, a Szent István-napi ünnepségre és a tradicionális disznótorra kapunk majd támogatást – fejtette ki Törtei János, aki elárulta, jelenleg tizennégy pályázatuk van folyamatban, amelyből eddig kettőt bíráltak el pozitívan. További terveik között szerepel még egy saját székház kialakítása, hiszen jelenleg a parókián tartják az összejöveteleiket és a foglalkozásaikat. Mivel az egyházzal is jó a kapcsolatuk, nem okoz fennakadást, hogy rendelkezésükre bocsássák az épületet.
A Piros Tulipán mára meghatározó szereplője lett nemcsak Tiszaszentmiklósnak, hanem a térségnek is. Példaértékű lehet, hogy egy ilyen kis közösségben – a rohamosan csökkenő bánáti magyarság körében – egy ilyen energikus és kitartó egyesület tud működni. Munkájukat vagy egy-egy fellépésüket látva bátran kijelenthetjük, hogy példát mutatnak és reményt adhatnak a vajdasági magyar közösség számára.

A Szórványlétben projektum finanszírozásában részt vesz a Köztársasági Államigazgatási és Helyi Önkormányzati Minisztérium.