2024. április 18., csütörtök

Apa és lánya a Vajdasági Vágtán

Cékus Noémi és Árpád képviseli Bácsfeketehegyet és Kishegyest

Kishegyest és Bácsfeketehegyet apja és lánya fogja képviselni az idei Vajdasági Vágtán. Ez nem véletlen, hiszen a kishegyesi Cékus család már hosszabb ideje foglalkozik lovakkal, és szívügyének tekinti a lovassportot. Cékus Noémi harmadszor vesz részt a Vajdasági Vágtán Bácsfeketehegy színeiben.

Noémi a Nemzeti Vágtán Budapesten (Fotó: Lakatos János)

Noémi a Nemzeti Vágtán Budapesten (Fotó: Lakatos János)

– Már 4-5 éves korom óta foglalkozom lovakkal, mondhatni, lovak között nőttem fel. A nagyszüleimnek is voltak pónilovai, innen ered a lovak iránti szeretetem. A Vajdasági Vágtán most veszek részt harmadik alkalommal, eddig kétszer továbbjutottam Budapestre a Nemzeti Vágtára. Itt egy alkalommal sikerül bejutnom az elődöntőbe. Én főként hobbiként tekintek a lovaglásra, de a vágta igen komoly foglalkozást igényel, úgyhogy elég sok időt szentelünk rá – mondta el Noémi, aki jelenleg Hódmezővásárhelyen tanul. Nem meglepő, hogy életpályájának megválasztására is hatással volt a lovak iránti szeretete, ugyanis ménes gazdának tanul. Elmondása szerint azért választotta ezt a szakmát, mert a jövőben mindenképpen lovakkal szeretne foglalkozni.  Az iskola miatt kevesebb ideje jut az itthoni lovakra, de édesapja ilyenkor segít a belovaglásban. Noémi ezúttal nem azzal a lóval indul a vágtán, amelyikkel eredetileg szeretett volna.

– Az idén is Fickóval indulok a vágtán. Vele versenyeztem mindhárom évben, és vele jutottam be az elődöntőbe is. Valójában Hellboy-jal szerettem volna indulni, aki egy erősebb és strapabíróbb ló. Jobban bírja a távot, és gyorsabb, mint Fickó. Sajnos Hellboy tavaly megsérült, és nem úgy gyógyult a sérülése, ahogy szerettük volna. Részt vett az edzéseken, de úgy ítéltük meg, hogy jobb lesz, ha kivesszük a munkából, mert félő volt, hogy komolyabb sérülést szenved. Jelenleg betegszabadságon van – számolt be a fiatal lovas, aki az idei vágtától igen kemény küzdelemre számít. Meglátása szerint sok erős ló fog indulni az idén, és Fickót nem sorolja a legerősebbek közé. Ennek ellenére mindent beleadnak, hogy az idén is továbbjussanak a Nemzeti Vágtára.

Árpád Bessyvel (Fotó: Lakatos János)

Árpád Bessyvel (Fotó: Lakatos János)

Cékus Árpád több mint 10 éve foglalkozik lovakkal, negyvenéves kora óta lovagol. A kezdeti magabiztosság után ma már azt vallja, hogy még mindig nagyon sok mindent meg kell tanulnia a lovaglásról és a lovakról. A Vajdasági Vágtán a kezdetek óta részt vesz, és két alkalommal bejutott a Nemzeti Vágtára. Árpád az idén egy jól felkészített lóval indul. Lovának, Bessynek különös története van, megszökött az előző tulajdonosától és ők fogták be. Három évvel ezelőtt kölcsönadta az adaiaknak, akik kijutottak vele Budapestre. Árpád tavaly egy sérülés miatt kivette az edzésből, de az idén jó állapotban van. Mondhatni, hogy ló és lovasa felkészültek a vágtára, de nagyon kemény küzdelemre számítanak.

– Az idei Vajdasági Vágta a Nemzeti Vágta egyik legerősebb előfutama lesz. Nagyon jó lovak indulnak, és egy komoly részük szinte egy szinten van. Az eredmények a lovasoktól, a sportszerencsétől, az időjárástól és a lovaktól függnek, sok múlik azonban a sorsoláson is. Nem mindegy, hogy milyen erős lovakkal kerülünk egy csoportba – mondta el Árpád.

A kishegyesi lovas nagyon komolyan veszi a ló felkészítését is. Nagy gondot jelent, hogy Kishegyesen nincs megfelelő pálya, ahol ideális körülmények között tudnának edzeni. A lovak sérülései is nagyrészt a kemény felületen folyó edzés miatt keletkeznek. A komoly konkurencia ellenére Árpád bízik a lovában, és szeretne bejutni a döntőbe.