2024. március 29., péntek

Támogatás a diákutaztatásra

A tartományi oktatási titkárság 182 millió dinárt különített el e célra

Vajdaság mind a negyvenöt helyi önkormányzata sikeresen pályázott a tartományi oktatási titkárság által kiírt, a középiskolások utazási költségeinek támogatásáról szóló pályázaton. A titkárság erre a célra 182 millió dinárt különített el, és ezzel 20 819 középiskolás diák utaztatását támogatja. A helyi önkormányzat képviselőit, akik pénteken írták alá a megállapodásokat a tartományi kormány épületében, Igor Mirović tartományi kormányfő és Nyilas Mihály tartományi oktatási titkár fogadta.

Több mint húszezer-nyolcszáz középiskolás diák utazik naponta az otthonától az iskoláig és vissza, és ez egy komoly anyagi teher úgy a diákoknak, mint a szüleiknek. A tartomány és az önkormányzatok is felismerték azt, hogy itt segíteni kell. A tartomány már 2012 óta folyamatosan kiírja az utaztatásra vonatkozó pályázatot – emelte kiNyilas Mihály, majd hozzátetteEgy képlet alapján történik az eszközök elosztása. A diákok száma, a relációk, a község, illetve a város fejlettségi szintje – ezek azok a mércék, amelyeket figyelembe veszünk. Fontos, hogy segítsünk, lehetőséget teremtsünk, és ezáltal egyenrangúan részt tudjanak venni ezek a diákok az oktatásban – hangsúlyozta a titkár. Igor Mirović tartományi kormányfő beszédében rámutatott arra a fontos tényezőre, hogy a különböző megpróbáltatások ellenére sikerült fenntartani azokat a kis diáklétszámú iskolákat is, amelyeket a bezárás fenyegetett.

Lehet, hogy ezekben az iskolákban alacsony számú diák tanul, de fontosságuk annál inkább nagyobb, úgy a diákok, a szülők, a falvak és az önkormányzatok szempontjából is. A tartományi kormány nem engedte meg, és nem is fogja megengedni, hogy kis létszámú iskolákat zárjanak be, mert fennmaradásukkal a falvak fennmaradását, a demográfiai növekedést serkentik – mondta a tartományi kormányfő.

Ada község önkormányzata nagy hangsúlyt fektet az oktatás modernizálására, az infrastruktúra fejlesztésére, valamint a diákok utaztatásának támogatása is nagyon fontos számukra.

A tartományi kormány támogatása nagyon sokat jelent az önkormányzat, és természetesen az utazó diákok szüleinek a számára is. Az önkormányzat és a tartományi kormány közösen nagyobb mértékben tudja segíteni a családokat e téren. Ada község területére mintegy 200 diák utazik, és ez a támogatás egy stabilitást ad a középiskolák megmaradását tekintve – szögezte le Bilicki Zoltán, Ada község polgármestere.

Topolya községe húsz településből áll, így sok az utazó diák is.

Mintegy 30 millió dinárt költünk évente a tanulók utaztatási költségeinek a megtérítésére. A tartománytól kapott támogatás nagyon sokat jelent a község, de főképpen a szülők számára, valamit természetesen a diákok számára is, hogy eljussanak abban az iskolába, amelyet kiválasztottak. Minden évben igyekszünk jelentkezni a tartomány által kiírt pályázatokra és eddig sikerrel jártunk – mondta Ivanics Zoltán, a Topolya községi tanács tagja.

Magyarkanizsa község a családtámogatásokra nagy hangsúlyt fektet, amely a diakutaztatást is magában foglalja.

Magyarkanizsa község területén már évek óta próbáljuk a családok támogatására helyezni a hangsúlyt, és ennek az egyik eleme az utazási támogatás is. Nagy öröm számunkra, hogy a tartomány támogatja ezeket a törekvéseket, amelyeket mi is próbálunk Magyarkanizsán kiterjeszteni, hiszen a családorientáltság a babakortól egészen az idős korig terjed a mi programunkban – hangsúlyozta Fejsztámer Róbert, Magyarkanizsa polgármestere.