2024. április 20., szombat
MAGYAR LABDARÚGÁS

Idegtépő záróforduló előtt

Három csapat esélyes a bronzéremre, és még hárman ki is eshetnek az NB I.-ből

A Ferencváros bajnoki címe és a Vidi ezüstérme már jóval korábban eldőlt, a harmadik helyre azonban még három csapat is eséllyel pályázik az OTP Bank Liga utolsó, 33. fordulójában, amelyet ezúttal kivételesen vasárnap rendeznek majd.

Az utolsó játéknap előtt a Debrecen esélyei a legjobbak, hiszen a csapat 48 ponttal a harmadik helyen áll. Az Újpestnek is ennyi van, de pontazonosság esetén a magyar NB I. szabályai szerint a több győzelem rangsorol, ebben pedig a hajdúságiak állnak jobban. Az ötödik helyen álló Honvéd 46 ponttal rendelkezik, azaz még szintén odaérhet a dobogó legalsó fokára.

A Loki helyzete a legkönnyebb: ha a hétvégén, hazai pályán legyőzi a Paksot, akkor a többi eredménytől függetlenül bronzérmes lesz. A paksiak fellélegezhetnek, egy borzalmas tavasz után egy hete 1:0-ra verték a Kisvárdát, így biztos, hogy jövőre is az NB I.-ben folytatja. A feleknek ez lesz a 30. összecsapásuk az élvonalban, a Loki 14 alkalommal nyert, 11-szer döntetlent játszott és 4-szer kikapott. Az ebben a szezonban lejátszott két találkozó egyaránt 2:1-es sikert hozott a pályaválasztónak.

Az izgalmak akkor kezdődnek, ha a Debrecen nem tud nyerni. Ebben az esetben az Újpest kerül kényelmes helyzetbe, hiszen egy diósgyőri sikerrel meglenne az áhított bronzérem. A borsodiaknak azonban élet-halál harc lesz az utolsó meccs, mindenképpen győzniük kell, hogy biztossá váljon a bennmaradás. Az alsóházban ugyanis szintén nagy a káosz: a Haladás kiesett, a másik búcsúzó pedig a 35-35 pontos Kisvárda és Diósgyőr, illetve a 34 pontos MTK közül kerül ki.

A Diósgyőr a múlt héten 4:4-es döntetlent játszott a Honvéddal, így Fernando Fernández együttese saját kezébe vette a sorsát: ha legyőzi az Újpestet, biztosan bennmarad az NB I.-ben. Dejan Karan, a DVTK 30 éves szerb belső védője a Nemzeti Sportnak elmondta, hogy az egész idényben pszichológus segítette a munkájukat. „Az utóbbi egy hónapban még inkább munkába lendült, hiszen ahogy közeleg a bajnokság vége, egyre több a feladat a játékosok lelkével. A mai futballban ez megszokott, nincs benne semmi különös. Hiszem, hogy segít.”

Amennyiben sem a Debrecen, sem az Újpest nem nyer, a Honvéd kezébe pottyanhat a bronzérem lehetősége. A kispestiek azonban még nehezebb meccsre számíthatnak, hiszen az MTK otthonában lépnek pályára. A kék-fehérek helyzete szinte kilátástalan, azzal, hogy ponthátrányban vannak a Kisvárdával és a Diósgyőrrel szemben, lehet, a győzelem sem lesz elég a bennmaradáshoz.

Mindenki átérzi a mérkőzés súlyát, nem gondolom, hogy a sorsokat befolyásoló mérkőzés tétjén kívül egyéb motivációra szükség lenne. Az lesz a döntő, hogy a játékosok mentálisan mennyire lesznek megfelelő állapotban ahhoz, hogy képesek legyenek a legjobb teljesítményt kihozni magukból” – mondta Polyák Balázs, az MTK Budapest sportigazgatója.

A Kisvárda a Mezőkövesdet fogadja, Dajka László edző úgy fogalmazott, tisztában vannak azzal, hogy a győzelem biztos bennmaradást ér, ami egy újonctól szép eredmény lenne. De nem állítja, hogy teljes nyugalomban várja az utolsó fordulót. „Szerettem volna előbb letudni a bennmaradást.

A tavaszi csapatunk jobb annál, mint hogy kiessen, a futballban azonban sosem mehetsz biztosra. Hazai pályán nem mostanában nyertünk legutóbb, de éppen itt az ideje az újabb sikernek!” – vélte.

Ami a többieket illeti: a bajnok Fradi Felcsúton, a Puskás Akadémia ellen zár, míg a Vidi a kieső Haladáshoz utazik.

A 33. (utolsó) forduló programja

Május 19., vasárnap: Puskás Akadémia–Ferencváros, Kisvárda–Mezőkövesd, Haladás–Vidi, MTK–Honvéd, Diósgyőr–Újpest, Debrecen–Paks (valamennyi mérkőzés 17 órakor kezdődik).