2024. március 28., csütörtök

Javában tart a Fantast zeneverseny Óbecsén

Az óbecsei Petar Konjović Zeneiskola szervezésében hétfőn nyolcadik alkalommal vette kezdetét az Óbecse mellett lévő Dunđerski-kastélyban a Fantast elnevezésű nemzetközi zenei vetélkedő. Az idén közel ötszáz versenyző áll a zsűri és a közönség elé. A hazai fellépők mellett Magyarországról, Horvátországból, Montenegróból, Macedóniából, Szlovéniából, Bosznia-Hercegovinából, Oroszországból és Ausztriából is érkeztek kis zenészek. A 68 város 84 zeneiskolájának a növendékei hét korcsoportban hat hangszeren muzsikálnak.

A vetélkedő május 23-áig, azaz jövő csütörtökig tart. A fellépők közül a legtöbben a zongoristák vannak, ők négy napon át versenyeztek a kastélyban. Mától három napig a hegedűsöké lesz a főszerep, majd egy-egy nappal a csellósok, a tamburások és a harmonikások következnek. Jövő csütörtökön a gitárosokkal ér véget verseny.

A részletes versenyprogram a zeneiskola honlapján (http://www.muzickaskolabecej.com) található meg.