2024. március 28., csütörtök

Kedvező termőföldhitel az év második felében

Branislav Nedimović mezőgazdasági miniszter és Bojan Kekić, a Postatakarék Bank (Banka Poštanska Štedionica) Végrehajtó Bizottságának elnöke az Újvidéki Vásáron memorandumot írt alá, melynek alapján lehetővé válik, hogy – elsősorban fiatal termelőknek – kedvező feltételekkel földvásárlási kölcsönt hagyjanak jóvá 20 évre. Garanciaként a megvásárolt föld szolgál, a kölcsön összege 2000–50 000 euró lehet.

Az agrártárca közleménye szerint Nedimović emlékeztetett arra, hogy eddig a földvásárlási kölcsönök futamideje 7–10 év volt, és ilyen feltétellel kevés fiatal termelő engedhette meg magának a bankhitel felvételét, most viszont állami segítséggel lehetővé válik számukra a gazdaság megalapozása. A szaktárca ebben az esetben a 100%-ban állami tulajdonban levő Postatakarékkal együttműködve segíti a fiatalok falun maradását, talpra állását. Már csupán néhány technikai részletet kell véglegesíteni ahhoz, hogy a hitel a termelők rendelkezésére álljon, a minisztérium tudomása szerint máris nagy az érdeklődés iránta, ugyanis az utóbbi két évben Szerbiában csaknem 2000 új gazdaság kezdte meg működését.

Bojan Kekić elmondta: a Postatakarék hónapok óta tárgyal a minisztériummal a hitelezési projektumról, és most már nagyon gyorsan zöld utat kap a kölcsönigénylés. Az országszerte 174 kirendeltségben működő Postatakarék jól képzett tisztviselői sikeresen meg tudják valósítani a tervet.

A termőföldhitellel kapcsolatos korábbi hírek szerint a pályázat várhatóan június derekán jelenik meg, a kamat valószínűleg 1,9–1,95%-os lesz, önrészt nem kell biztosítani, a kölcsönt elsősorban 40 évesnél fiatalabb gazdák igényelhetik, de – mint Nedimović miniszter jelezte – ha a fiatal pályázók nem merítik ki a hitelkeretet, idősebbek is pályázhatnak.