2024. április 18., csütörtök

A kishegyesi gazdászati óvoda új játszóteret kapott az MNT támogatásával

A Magyar Nemzeti Tanács segítségével Kishegyes községben már több ovis csoport kapott új játszóteret, ez alkalommal a gazdászati óvoda játszótere bővült. Janó Marika, a Pán Péter Iskoláskor Előtti Intézmény igazgatója ennek kapcsán elmondta lapunknak, hogy valamennyi ilyen lépés sokat jelent a gyerekek, illetve az óvoda számára.

A gazdászati óvoda egyik új játszótéri eleme (Lakatos János felvétele)

A gazdászati óvoda egyik új játszótéri eleme (Lakatos János felvétele)

– A közelmúltban a gazdászati óvoda udvarán a játszóteret új elemekkel sikerült felszerelni a Magyar Nemzeti Tanács jóvoltából, az óvodafejlesztési program keretében. Kishegyes községben korábban már a bácsfeketehegyi és a kishegyesi központi ovi is új játszótéri elemekkel bővült. Ez a fejlesztés azért is jelent sokat, mert a gyerekeknek nagy szüksége van korszerű játszótéri elemekre. A gazdászati óvodában korábban is volt játszótér, de az több mint tíz éve lett felállítva. Igyekeztünk karbantartani, de az idő megtette a magáét, és bizonyos részek tönkrementek. Már csak egy-két olyan elem van, amit tudnak használni a gyerekek, tehát ez a fejlesztés most nagyon jól jött – mondta el az igazgatónő, aki arról is szólt, hogy az új játszótér a kicsinyek számára nem csak a játék élményét nyújtja.

– A gyerekek itt kiélhetik a mozgás iránti igényüket, és észrevétlenül segíti a fejlődésüket, a mozgáskészségüket, a koordinációjukat, a térorientációjukat is. Továbbá a játszótéri elemek nagyban elősegítik az észlelés, a figyelem és a koncentráció fejlődését. Mindez a későbbiekben befolyásolja a gyermek tanulási folyamatát. Emellett az is jó érzés a szülőknek, és nekünk, pedagógusoknak is, amikor látjuk, hogy a gyerekek milyen jól érzik magukat a játszótéren – számolt be Janó, majd arról is szólt, hogy az idei évben számos más fejlesztési tervük van még. A kishegyesi központi óvodában szeretnék megoldani az épület szigetelését. A nyílászárókat már többnyire lecserélték, de tervben van a hátramaradt régi ablakok és ajtók korszerűsítése. Elmondása szerint fontos lépés lenne az épület bővítése is.

– Az utóbbi időben egyre nagyobb az igény a bölcsődei ellátás iránt, ezért szeretnénk az épületet bővíteni, egy erre alkalmas szobával. Az elősegítené az óvodai munkát és a munkaszervezést. Hasonló jellegű bővítésre lenne szükség Bácsfeketehegyen is, hiszen ott délutáni váltásban is mennek a gyerekek. Sajnos a szülők számára ez nehézséget jelent, hiszen többségében délelőtt dolgoznak. Ha bővíteni tudnánk az épületet, akkor ez a probléma megoldódna és zökkenőmentesebben folyna a munka – számolt be az igazgatónő.