2024. március 29., péntek

Virtuális irodalmi séta

A csókai születésű Fehér Kálmán költő, író, műfordító, a Forum Könyvkiadó egykori igazgató főszerkesztője 79. születésnapja alkalmából megemlékezést szerveztek. A program kezdetén a tisztelet virágait helyezték el Fehér Kálmán sírjánál, ahol Jaksa Dominika, a Móra Ferenc Magyar Művelődési Egyesület irodalmi csoportjának tagja az író, költő Csókai koraősz című versét mondta el, majd a Csókai Városi Könyvtárban folytatódott a rendezvény.

– Valami rendhagyó megemlékezést akartunk, így azt találtuk ki, hogy egy virtuális irodalmi sétát teszünk Fehér Kálmán Összjáték című regénye kapcsán, az emlékeink segítségével. A könyv Csókán játszódik, az író ifjúkorában. Vizsgáltunk állomásokat, helyszíneket, gyárakat, bunkereket, amiket nagyjából tudhatunk is, hogy hol lehettek, továbbá szereplőket is. Az egyik szereplő, Gólem, egyértelműen ő maga, a többi, becenévvel ellátott szereplőknél meg bíztunk benne, hogy a közönség tud majd segíteni azonosítani őket, ilyen volt pl. Csülök, Bolygó vagy éppen Finta karaktere – mondta Tóth Lívia, a Móra Ferenc Magyar Művelődési Egyesület irodalmi csoportjának a vezetője és egyben a könyvtári beszélgetés moderátora.

Az 1970-ben megjelent regényt 1984-ben újra kiadták.

– Egy könyvbemutatón én is kaptam egy könyvet, amibe beleírta Kálmán bácsi, hogy Korponai Lacikának, s még több vers megzenésítésére biztatott – mondta Korponai László, aki a megemlékezés tiszteletére egy verset olvasott fel a könyvtárban, melyet Fehér Kálmánhoz írt. Kónya Sándor megzenésített verseket adott elő gitárjátékkal, továbbá Oláj Ibolya, a Magyar Nemzeti Tanács oktatási bizottságának a tagja, illetve Erdélyi Ilona magyartanárnő is olvastak fel részleteket a könyvből.

A család és a barátok mellett jelen volt a programon Kobrehel Éva, a Csóka Művelődési és Oktatási Központ igazgatója, Zombori Csaba csókai alpolgármester, Oláj Tibor, Csóka községi képviselő-testületének az elnöke, illetve Kormányos László, a Vajdasági Magyar Szövetség tartományi képviselője.

A programot a Csóka Művelődési és Oktatási Központ szervezte.