2024. április 20., szombat

Ezek a mai gyerekek!

Sokat hallani, hogy a mai gyerekek nem olyanok, mint az előző generációk szülöttei. Hogy elkényeztetettek, az elektronikai eszközök nyomogatásán kívül semmi mást nem hajlandóak csinálni, közben pedig úgy igyekeznek ugráltatni a környezetük felnőtt tagjait, ahogy nem szégyellik. Vajon valóban mások a mai gyerekek, mint a korábbiak?

Erre a kérdésre a választ sokan keresik. A különböző generációs elnevezések és a mögöttük lévő meghatározás is mind azt mutatja, hogy az emberek régóta észrevették, a felnövekvő nemzedék tagjainak személyisége, viselkedése más, mint szüleiké, nagyszüleiké. A spirituális szemlélet is említ indigó és csillag gyerekeket, akik különleges küldetéssel jöttek a világra. Vagyis a hétköznapi emberek által tett észrevételek megalapozottak, és úgy tűnik, nem abból fakadnak, hogy az idősek elfelejtették már, milyen gyereknek lenni. Sőt!

A mindennapokban a szülők és a nagyszülők egyre inkább igyekeznek a gyerekeknek biztosítani az optimális feltételeket a fejlődésükhöz, ahhoz, hogy sikeres felnőttekké váljanak. Ki-ki a maga tudása, személyisége és tapasztalata szerint. Ez nem újdonság, a világ úgy működik, hogy az idősebbek gondoskodnak a kicsikről. A folyamatos társadalmi változások azonban nagyon erősen kihatnak egy-egy generáció általános viselkedésmintázatára. A mostani gyerekek előtt kinyílt a világ. Ők azok, akik leginkább megtapasztalják, milyen az internettel karöltve felnőni. Hogy a barátkozás, a kommunikáció nem szűkül le a közvetlen környezetre, hanem a világ minden táján élő emberekkel könnyedén lehet kapcsolatot tartani. Nemcsak a szomszéd gyerekekkel lehet barátkozni az utca porában, hanem tőlünk messze élő, más kultúrájú, anyanyelvű társakkal az online térben is elérhető a szórakozás. Ahogy a tanulás lehetősége is, mégpedig az ember bármilyen, őt érdeklő tartalmat elérhet bármikor. De még mielőtt a számítógépek világát kiáltanánk ki bűnösnek a nehezen kezelhető gyerekek miatt, fel kell hívnom a figyelmet arra, hogy a szülőknek a gyerekeikhez való hozzáállása is nagyban megváltozott az utóbbi időben. Már a perinatális korban elkezdődik a gyermek testi-lelki egészségéről való gondoskodás. A kismamák terhesjógára járnak, kommunikálnak a magzatukkal, az apukák beszélnek a babákhoz a pocakban. A csecsemőket igény szerint táplálják, egyre népszerűbb a válaszkész gyermeknevelés. Vagyis, a gyerekek abba születnek bele, hogy az ő egyéni személyiségük érték, joguk van kifejezni már nagyon pici korban az igényeiket, és ezt a környezetük igyekszik figyelembe venni. Csodálatos megalapozása egy fejlődő személy önbizalmának, önértékelésének. Az így nevelt gyerekek bizony meglepődhetnek, ha valaki bizonyos helyzetekben (szülő, óvónő, tanító, szomszéd) megpróbálja rájuk erőltetni az akaratát. Lehet, hogy ellenkezni is fognak, vagy nem lesznek tiszteletteljesek. Idővel meg fogják tanulni, hogy miként illik viselkedni, melyek a kulturális érintkezés szabályai, csak kicsit több türelemre van szükség a felnőttek részéről.

A mai szülők számára fontos a gyerekük kiteljesedése. Ez részben annak köszönhető, hogy ma már nem kizárólag a létfenntartás a családok elsődleges célja. Többnyire már nem az élelmiszer előteremtése az egyetlen, amit nyújtanak a szülők, hanem biztosítják a vágyott játékszereket, elektronikai eszközöket, a gyerek számára vonzó ruházatot, ezzel együtt pedig az egyéniségük kibontakoztatását.

Ma, amikor annyira lecsökkent a gyerekek létszáma az óvodákban és az iskolákban, hogy a tagozat-összevonások reális problémává váltak, a gyerekek közötti egyéni különbségek figyelembevétele válik bizonytalanná. Nem az iskolai dolgozók lustasága az oka, hogy ragaszkodunk a kisebb létszámú osztályokhoz, hanem az, hogy ezekben a csoportokban a gyerekeknek lehetőségük van személyre szabott figyelmet kapni, amelyre ennek a generációnak már kifejezett igénye van, hiszen a szüleik is így nevelik őket pici koruk óta. Így válhatnak stabil énképpel rendelkező, önmagukat ismerő, szeretetteljes felnőttekké.