2024. március 29., péntek

Vajdaságban mindenre felkészültek

A Duna, a Száva és a Tisza vízszintje a rendes árvízvédelmi készültség elrendelésének a szintjét sem érte el

Vajdaságban minden illetékes szolgálat és vízgazdálkodási vállalat teljes készültségben van, hogy idejében és kellőképpen reagáljanak, ha a kiadós csapadék esetleg súlyosabb következményekkel járna bárhol a tartományban. Az illetékes szervek előkészítették a megfelelő gépezetet, eszközöket és egyéb felszerelést, vagyis szükség esetén haladéktalanul reagálni tudnak, olvasható a tartományi kormány közleményében, mint ahogyan az is, hogy a vajdasági folyamok, mint amilyenek a Duna, a Száva és a Tisza, vízszintje egyelőre a rendes árvízvédelmi készültség elrendelésének a szintjét sem érte el. Ennek ellenére a Vajdaság Vizei Közvállalat és a többi vízgazdálkodási vállalat 24 órás készültségben van és egész nap figyelemmel kísérik a vízállás alakulását. Az illetékesek kapcsolatban állnak horvátországi és bosznia-hercegovinai, valamint romániai kollégáikkal. Vajdaságban egyelőre kizárólag a Temesen – 62 kilométeres távon – van hatályban rendes árvízvédelmi készültség, közölte a tartományi kormány.

Holnap is marad a borult és csapadékos időjárás, szélsőségek viszont nem valószínűek (Dávid Csilla illusztrációja)

Holnap is marad a borult és csapadékos időjárás, szélsőségek viszont nem valószínűek (Dávid Csilla illusztrációja)

HOLNAPTÓL EGYRE KEVESEBB ESŐ

Goran Mihajlović, a Köztársasági Hidrometeorológiai Intézet (RHZM) munkatársa szerint Szerbiában az időjárás a korábbi becslésekkel összhangban alakul és egyelőre semmi sem utal arra, hogy indokolt lenne a pánik, vagy az abbéli félelem, hogy megismétlődik a 2014-es árvíz. Ma reggel és délelőtt az ország legnagyobb részében gyenge, vagy közepes intenzitással esett az eső és csak néhol volt jellemző hevesebb esőzés, emelte ki a szakember, akinek elmondása szerint ma is marad a borult és csapadékos időjárás, szélsőségek viszont nem valószínűek. A térséget borító felhőréteg pénteken oszolhat fel, akkortól már kevesebb esély van a csapadékra.

A legtöbb csapadék Szerbiában a holnapi nap folyamán valószínű, mondta Nedeljko Todorović, a RHZM másik munkatársa. Mint hozzáfűzte, átlagban 20–40 liter csapadék valószínű négyzetméterenként, míg néhol 60 liter eső eshet négyzetméterenként. Ezt követően, csütörtökön és esetleg pénteken délelőtt, már csak kevés esőre van kilátás, nyomatékosította a meteorológus.

MINDEN SZEM A KOLUBARÁN

A katasztrófavédelem országos szinten már napok óta készenlétben van, ezt még hétfőn megerősítette Predrag Marić, a Belügyminisztérium katasztrófavédelmi osztályának vezetője, majd arra is emlékeztetett, hogy a jelentős mennyiségű csapadék miatt mindenekelőtt a záporpatakok vízállása növekedhet, a lakott területeken pedig a szennyvízelvezetés okozhat gondokat, megtörténhet ugyanis, hogy a hirtelen lezúduló vizet a csatornák nem tudják elnyelni rövid idő alatt.

Ma a Kolubarán növekedett valamelyest a vízállás, Lazarevac környékén, ám Zlatko Jeremić, a Kolubarai Hőerőmű egyik alkalmazottjának elmondása szerint a helyzet össze sem hasonlítható az 5 évvel ezelőttivel.

AKÁR 100 LITER ESŐ NÉGYZETMÉTERENKÉNT

Horvátországban továbbra is elsősorban a viharos szél okoz fennakadásokat és anyagi kárt, Bosznia-Hercegovinában azonban több településen is rendkívüli helyzetet hirdettek a megáradt folyók miatt. A Beta hírügynökség összeállítása szerint Banovićit természeti katasztrófa sújtotta területté nyilvánították, míg egyebek mellett Teslićben, Prijedorban, Banjalukában és Čelinacban rendkívüli helyzetet rendeltek el. A Vrbanja folyó Čelinacban elsodort egy ideiglenes hidat, valamint elöntött 50 házat. Összesen 15 személyt kellett kimenteni az elárasztott területekről. A meteorológusuk szerint Sanski Mostban minden arra utal, hogy megismétlődik a 2014-es árvíz. A kora délutáni órákban Begov Hanban egy hatéves gyermek beleesett egy megáradt patakba. A gyermeknek nyoma veszett.

Horvátországban a becslések szerint Kostajnica helyi önkormányzat – a horvát–boszniai országhatáron – területén a legkritikusabb a helyzet, itt az Una vízállása emelkedett jelentősen. Az Una már tavaly is kiöntött a szóban forgó térségben, ahol a helyi meteorológusok szerint az elkövetkező két napban akár 100 liter eső is eshet négyzetméterenként.

ÍTÉLETIDŐ BÁCSKÁBAN

A VojvodinaMeteo portál összeállítása szerint Drea környékén hétfő este monszunszerű eső zúdult alá, erős szél és jég kíséretében. A becslések szerint kevesebb mint egy óra leforgása alatt 30 liter eső esett négyzetméterenként. A meteorológiai portál szerint a környéken a termőföldek fehérek voltak a jégtől. A kár értékét egyelőre nem becsülték fel.