Olvastam valahol, hogy most lesz anyák napja. Meg nem tudom mondani, mikor van, és nem is izgat annyira, hogy utánajárjak. Így vagyok a nőnappal is. Herótom van tőle. Nem a verssel, csokival, virággal van bajom, sőt, hanem a muszájjal.
Ha az év többi napján nem becsülnek meg mint anyát (vagy nőt), akkor ez az egy nap nem számít. Ha meg igen, akkor pedig semmi szükség (legalábbis én így érzem) külön kiemelni egy napot. Bár a csoki, desszert, miegymás jöhet. Bármikor, bármilyen mennyiségben.
Lehet, nem jól gondolom. De nekem, nekünk, nem megy varázsütésre. El tudok ájulni, amikor azzal jön a kicsi, hogy: „Nyanya, neked bármit…”
És tudja, hogy ezzel nyert ügye van, még a nyanyáért sem fogom letolni. Mert azt is tudja, hogy ezért amúgy harapok.
Nem is tudom pontosan, mikor is történt. Egyszer véletlenül az anya helyett, nyanyát mondott Péter, a zembör meg ezen jót vidult, és innentől nem volt megállás. Nyanya lettem. Minél jobban ellenkeztem, annál inkább nyanyáztak a fiúk.
Úgy voltam vele, majd abbahagyják. De nem. Aztán megsértődtem, még később pedig vendettát fogadtam: előbb-utóbb megbosszulom valahogyan a zembörön a nyanyaságot.
Olyan sokáig nem kellett várni a ziccerre. Peti már akkor sokat kérdezett a dinókról, érdekelte, mikor éltek, miért haltak ki… Mindig azzal fejeztük be a beszélgetést, hogy már régen nem élnek dinoszauruszok. Ezzel párhuzamosan a családtagok születéséről, szülinapjáról is sokat beszélgettünk, és mivel a zemböré következett, értelemszerűen az övé többször szóba került.
– Mikor született apa? – kérdezte Pepe.
– Régen – válaszoltam.
– Akkor, amikor a dinók éltek? – érkezett a következő kérdés.
Ekkor éreztem, itt az alkalom: ölembe hullott a bosszú:
– Igen, kisfiam, amikor a dinók éltek.
Az első alkalom, amikor az őskövület, dinoszauruszokkal egykorú férjem hallhatta ennek a beszélgetésnek a folyományát, a retinámba, illetve a fülembe, égett. Valaki megkérdezte Pepétől, mikor éltek a dinók. A kicsi ilyenkor hosszú monológot szokott lenyomni, a nagy forró kő lehullásáig meg sem szokott állni. Hát most nem így történt, de nem ám! A kérdésre, hogy mikor éltek a dinoszauruszok, azt felelte:
– Amikor apa kicsi volt.
Feledhetetlen élmény a zembör reakciója. El se hitte, hogy nem szándékosan tanítottam ezt a fiunknak. Pedig tényleg nem. Ő csak ügyesen összekötötte, ha régen született apa, meg a dinók is régen éltek, akkor az ugyanakkor lehetett.
Hát, így esett, hogy szuper kis visszavágóm lett. Sára ezzel szerepeltette Pepét minden egyes családi, baráti összejövetelen. Sikerük osztatlan volt. Viszont így a zembör se hagyta, hogy a Nyanya név elévüljön.
Kitartóan Nyanyának hív, még mostanság is. A gyerekek megfigyelték, hogy nem igazán örülök a becézetnek, hát ők is elkezdték használni. Pepe is pontosan tudja, hogy ilyenkor iszkolni kell, ezért is csomagolja újabban cuki köntösbe a nyanyázást. Mond mellé valami ellenállhatatlant, és így legalizálja azt.
Ezért én megelégszem a nyanyák napjával is, mert tudom, nem muszájból mondják.
Boldog nyanyák napját mindenkinek!
