Főhajtás Istvánffy István emléke előtt

Mák Ferenc

2019. május 12., 20:45

Kommentek száma 0  A cikkhez tartozik képgaléria  Megjelent nyomtatásban

Kalapis Zoltán 1996–1997-ben papírra vetett, feledhetetlen írásában, A Monarchia legnagyobb búzavására: Törökbecse című tanulmányában hívta fel először a figyelmet a Tisza-parti város egykori gazdasági jelentőségére, megrajzolva egyszersmind a hajókikötő és a búzaraktárak árnyékában kialakuló, virágzó városi társadalom színes világának néhány részletét is. A törökbecsei gabonapiac – ahová a gazdák a bőven termű bánsági rónaságról szekéren szállították az eladásra szánt termésüket – 1792 és 1815 között vált igazán jelentőssé, olyannyira, hogy ezt követően, a XIX. század során mindvégig meghatározó szerepe volt Magyarország és Ausztria gabonaellátásában. Egy 1824-ben keletkezett följegyzés szerint előfordult, hogy Törökbecsén évente két-háromszáz kisebb-nagyobb (1000-től 6000 pozsonyi mérő búzát befogadó) hajót is megraktak az éltető gabonával.

Istvánffy István (1840–1924) arcképe Rokolya Gábor Magyar közjegyzők a Délvidéken című könyvéből

Istvánffy István (1840–1924) arcképe Rokolya Gábor Magyar közjegyzők a Délvidéken című könyvéből

Horváth Mihály a Budán 1840-ben kiadott Az ipar és kereskedelem története Magyarországon a három utolsó század alatt című könyvében így fogalmazott: „[Török]becse azóta kezdett e tekintetben gyarapodni, amióta a Temesi bánság megnépesedvén, a termesztvény fölöslege szaporodott; e kor közepén már egyike volt Európa nevezetesebb gabonapiacainak. Látogattaték számos magyar, osztrák, horvát, s tengerparti gabonakereskedőtől.” A kereskedelem Törökbecse számára ablakot nyitott a világra, híre eljutott Európa nagyvárosaiba is. Rohonczy Gedeon – törökbecsei nagybirtokos, országgyűlési képviselő – Gyöngyszigeten lévő kertészete és szőlészete termékeivel és borával az 1890-es években ugyancsak meghódította a Monarchia piacát. Van hát mire emlékeznie az egykori hírnevét és jelentőségét ma újra kereső és fölfedező városnak.

A régi nevére és dicsőségére emlékező Törökbecse a napokban is megcsillantott valamit a történelméből: márványtáblát avattak a város egykori szülöttje, Istvánffy István (1840–1924) királyi közjegyző emlékére, aki közel fél évszázados munkássága során felbecsülhetetlenül sokat tett a Tisza-parti város polgárosodása érdekében. Az ünnepségre a város Idegenforgalmi Hivatala és a budapesti Magyar Országos Közjegyzői Kamara együttes szervezésében került sor, a kezdeményező azonban az a Rokolya Gábor volt, aki korábban A polgári közjegyzőség emlékezete 1875–1949 (2010) című munkájában tekintette át a történelmi Magyarország jogtörténetének a közjegyzői hivatalról szóló, jelentős fejezetét, a Magyar közjegyzők a Délvidéken (2017) című forrásértékű monográfiájával pedig új, eddig ismeretlen fejezetét nyitotta meg vidékünk elfeledett történelmének. Rokolya Gábor fáradhatatlan kutatója az utódállamok kisebbségi sorsra jutott magyarsága múltjának, ő azonban nem elégszik meg a monografikus összefoglalások biztosította lehetőségekkel, a helyszínen igyekszik emléket emelni az egykori jogászoknak és a hivataloknak. Kötelességének érzi felkutatni és megmutatni az utókornak a magyarság történelmi múltjának értékeit.

Istvánffy István – Rokolya Gábor Magyar közjegyzők a Délvidéken című könyvének tanúsága szerint – 1840. január 8-án született Törökbecsén, jogi tanulmányait 1858–1862 között Budapesten végezte, ügyvédi vizsgát 1865 körüli években tett, ezt követően szülővárosában, Törökbecsén nyitott ügyvédi irodát. Az igazságügyi miniszter 1875-ben Törökbecsére nevezte ki királyi közjegyzőnek, ilyen minőségében lett alapító tagja a Temesvári Királyi Közjegyzői Kamarának is. Irodája Törökbecsén az Úri (ma Sonja Marinković) utca 9. szám alatti lakóházában működött. Közjegyzői tevékenysége mellett – mutatott rá életrajzának írója – a helyi közélet egyik jelentős alakja volt. 1872/1873-ban a városi képviselő-testület tagja, majd „Törökbecse képviselőjeként Torontál vármegye közigazgatási bizottságába is beválasztották, 1876 és 1919 között Törökbecsei Takarékpénztár igazgatósági tagja volt. A törökbecsei iskolaszék elnökeként a vallás- és közoktatási miniszter Frányova, Törökbecse, Kumán és Tarras helységekbe ideiglenes iskolaigazgatónak is kirendelte.”

Az 1875-ben megalakult Törökbecsei Árvízmentesítő és Belvízrendező Társulat alapító tagjaként részt vett az 1876-os árvízvédelemben, munkájáért a magyar királyi kormány elismerésben részesítette. A törökbecsei társaskör, a kaszinó elnökeként számtalan jótékonysági akciót hirdettek meg, 1908-ban pedig a gróf Leiningen-Westerburg Károly aradi vértanú emlékének szentelt emlékmű szobor-bizottságának az elnökévé választották. Tevékenyen kivette részét az 1872-ben Nagybecskereken megalakult konzervatív meggyőződésű, kormánypárti Torontál című hetilap szerkesztőbizottsági munkájából is. „Kulturális érdeklődését jelzi továbbá, hogy 1893-tól a Természettudományi Társulatnak is tagja volt.” Közjegyzői szolgálata közel 45 év után az impériumváltással szűnt meg. 1924. április 22-én hunyt el, szülővárosában, Törökbecsén, a szabadságharc áldozataira emlékeztető Hungária-emlékmű közelében temették el. Síremléke évtizedeken át romokban hevert, Rokolya Gábornak és a Magyar Országos Közjegyzői Kamarának köszönhetően azonban – a helybeli polgárok, köztük Link Lajos közreműködésével – most felújították, s a hófehér márvány emlékmű fennen hirdeti Istvánffy István, Rohonczy Gedeon és gróf Leiningen-Westerburg Károly földjének egykori nagyságát.


Mielőtt hozzászólna a cikkhez, kérjük olvassa el a moderálási alapelvet!

! Hozzászóláshoz be kell jelentkeznie:
Facebook belépés
Listázás:

  • HETI ROVATOK
  • Kerekeken
  • Napsugár
  • Nyugdíjasok oldala
  • Vonalkód
  • MELLÉKLETEK
  • Sportvilág
  • Üveggolyó
  • Magvető
  • Képes Ifjúság
  • Tarka Világ
  • Kilátó
  • Hétvége