2024. április 19., péntek

Tiltakozás a parkolóházak ellen

A városi képviselő-testület pénteki ülésén főként a területrendezési terv módosításairól tárgyaltak a városi honatyák.

A legfontosabb napirendi pont a Limáni parkolókról szóló területrendezési terv módosítása volt. Az ülés előtt, a képviselő-testület épülete előtt tiltakozók gyűltek össze, mivel nem értenek egyet azzal a beterjesztéssel, amely szerint több parkolót terveznek építeni a Limán városnegyedben, és az sem tetszik nekik, hogy a Limáni parkban a tervek szerint vendéglátóipari létesítményt alakítanak majd ki.

A pénteki képviselő-testületi ülésen a legfőbb vitát a limáni parkolók, valamint a Limáni parkba tervezett vendéglátóipari létesítmény megépítése váltotta ki. A városrészben valóban nagy gondot jelent a parkolás, ami furcsa, hiszen, az elmúlt évtizedekben egy új lakóépület sem épült itt, és még az ún. ráépítést (emeletmegtoldást) is többnyire mellőzték. A Limánt tehát már hosszú évtizedek óta lakható és az életvitel szempontjából élvezhető városrészként emlegetik, ezen fognak hamarosan változtatni önkormányzatunk illetékesei. A „fejlődés” nagy sokára elérkezett ide is! (Szeli Balázs felvétele)

A limáni parkolók építéséről már többször írtunk, az elmúlt hónapokban több civil kezdeményezés látott napvilágot a parkolók megépítése ellen, az önkormányzathoz is több ezer kifogás érkezett erre a témára.

Ezenkívül, a képviselők megvitatták és elfogadták a lakóépületek fenntartásának minimális költségéről szóló határozatot is. A városi parlament jóváhagyta, hogy a Stan közvállalat és a Városi Közlekedési Közvállalat eddigi kinevezett igazgatói továbbra is ezt a funkciót töltsék be. Az ülésen továbbá elfogadták a városi közvállalatok és intézmények idei munkaterveit. Az ülésen nem voltak jelen a Demokrata Párt képviselői, akik bojkottálják a képviselőház munkáját.

A felsoroltakon kívül, megvitatták a közvállalatok tavalyi programjának a megvalósítását is. A jelentésekből kiderült, hogy azokat 100 százalékban teljesítették, igaz, csak többszöri módosítások után. A képviselők elfogadták több kultúrintézmény évi tervének a módosítását, szó esett a Vojvodina Sport- és Üzletközpont (SPENS) munkatervének a módosításáról is, mivel 100 millió dináros bankkölcsönnel tervezik kifizetni a munkafeleslegnek nyilvánított 68 dolgozó végkielégítését.

A 021.rs beszámol arról is, hogy az egyik napirendi pont a lakóépületek működtetésének a költségeiről szólt, megállapították azt a minimális összeget, amely erre költhető, sajnos ez azt jelenti, hogy a polgárok ezentúl a költségek többszörösét fizetik majd.