2024. március 28., csütörtök

Zentán muzsikált a Kolompos

Több mint ezer gyermek ismerkedett a magyar népzenével

A vártnál jóval több gyermek érkezett meg ma délelőtt a zentai Városi Sportcsarnokba a magyarországi Kolompos együttes verses-zenés műsorára, mely az Énekelt Versek XXIV. Zentai Fesztiválja gyermekprogramjának egyik állomása volt. Körülbelül ötszáz gyermekre számítottak, de ezernél többen jöttek össze, hiszen a község minden óvodájából elhozták a gyerekeket, az iskolákból pedig az alsósokat, még a szerb tagozatosokat is, és így egy nagy zenés-mondókás-táncos mulatság kerekedett. A méltán híres autentikus magyar népzenét játszó Kolompos együttes fergeteges hangulatot teremtett, a gyermekeket gyorsan bevonták az éneklésbe és a mozgásba, és a közönségen látszott, hogy sokan ismerik az együttes dalait. Mivel nagy volt a tömeg és igényelte a táncolást, a színpad mellett és mögött csoportok álltak fel, rendeződtek körbe, és kissé táncházas hangulatban fejeződött be a műsor.

Nagy Zoltán, a Kolompos együttes vezetője a műsor után elmondta, hogy meglepődtek a tömeg láttán, nem számítottak ennyi résztvevőre, de megörültek neki, és igyekeztek alkalmazkodni a körülményekhez:

– Egy ezer fős gyermeksereg figyelmét egészen más lekötni, mint ötszázét, hiszen nehezebb a kommunikáció, de azt hiszem, jól megoldottuk a feladatot és a végére már egy nagy közös táncolást hoztunk létre, hiszen ezt igényelte a közönség. Mi szeretjük élményszerűen megmutatni a magyar népi szokásokat, hagyományokat, és ehhez kell a közös játék és a közös énekles, melyekkel belopjuk a gyermekek szívébe ezt a kincsünket.

A Kolompos együttes a Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkárságának támogatásával tartott koncertet Zentán.