2024. április 20., szombat

Történelmi helyeink összefoglaló műve

Bemutatták Borovszky Samu Magyarország vármegyéi és városai című monográfiasorozatát

Pénteken a Szabadkai Magyar Főkonzulátuson bemutatták Borovszky Samu Magyarország vármegyéi és városai című művének újranyomtatott kiadását. A huszonhat kötetes monográfiasorozatról dr. Babity János főkonzul szólt az egybegyűlteknek. Mint kiemelte, a Magyar Kormány úgy döntött, hogy a történelmi múlt hagyományainak ápolása és minél szélesebb körben való megismertetése céljából új kötésben ismét megjelenteti ezt a munkát. Ezek a könyvek nemcsak Magyarországon, hanem a határon túli területeken is átadásra kerülnek.

– Ebben is a Magyar Kormánynak azon szándéka mutatkozik meg, hogy a történelmi források újrakiadásával, egy modern kötetben való megjelentetésével igyekszik erősíteni azt a nemzettudatot. A huszonhat kötet százhúsz példányban kerül átadásra, majd eljut a kiemelt oktatási és kulturális intézményekbe, tehetségkutató gimnáziumokba, levéltárakba, ezáltal széles körben is elérhető lesz a nagyközönség számára, és így többet meg lehet majd tudni a déli vármegyékről, valamint a Történelmi Magyarország többi tájáról is – mondta dr. Babity János.

A bemutató során a főkonzul jelképesen átadta a huszonhat kötet első sorozatát mgr. Hajnal Jenőnek, a Magyar Nemzeti Tanács elnökének.

– Megtisztelő a Főkonzulátus törődése a délvidéki magyarsággal, hogy több mint százhúsz kötetet sikerült elhoznia nekünk. Azt a nemes feladatot kaptuk, hogy ezeket közgyűjteményeknek, oktatási, kulturális intézményeknek, kutatóközpontoknak eljuttassuk, és nemcsak a magyar, hanem a magyar kultúra iránt érdeklődő szerb kutatóközpontoknak és közgyűjteményeknek is. A monográfiáról az idő megmutatta, hogy túlélt minden nehéz időszakot, hiszen a millennium évében jelent meg az első kötete, és 1914-ben, az első világháború kitörésekor pedig a teljes sorozat. A monográfia szerkesztője, Borovszky Samu a Gombos közelében levő Bácsordason született. Ez az ajándék jelképesen azt üzeni, hogy ebből az időtávlatból a mai generációnak egy olyan könyvet adunk át, amely arra int bennünket, hogy miként kell a múltunkat ismerni, hogyan kell továbbgondolni, feldolgozni, és hogyan lehet ezeket az értékeket továbbvinni a 21. századba – szögezte le mgr. Hajnal Jenő.