2024. március 29., péntek

Kockaprojekt az egyenjogúságért

Óbecsei diákok is részt vettek a Cube II nemzetközi programban

Hogyan gondolkodnak a Szerbiában élő fiatalok az emberi jogokról? Mely jogok a legfontosabbak a számukra? - többek között ilyen és ezekhez hasonló kérdésekkel foglalkoztak az elmúlt nyolc hónapban az Óbecsei Gimnázium és az óbecsei Közgazdasági-kereskedelmi Iskola tanulói, akik több svédországi, ezenkívül budapesti, madridi, belgrádi, bégaszentgyörgyi és smederevói társaikkal közösen vettek részt a Cube II – Mindenki tehet a változásért elnevezésű nemzetközi projektben.

Óbecsén a diszkrimináció kérdése foglalkoztatta a fiatalokat(Fehér Rózsa felvétele)

Óbecsén a diszkrimináció kérdése foglalkoztatta a fiatalokat(Fehér Rózsa felvétele)

A Svédországban életre hívott kezdeményezés keretében minden iskola az ENSZ által 1948-ban elfogadott emberi jogok egyetemes nyilatkozatának valamely választott részével foglalkozott, majd munkájuk eredményét egy kiállításon mutatták be a közönségnek – Óbecsén erre tegnap délben került sor a város főterén.

Az óbecsei diákok a szóban forgó nyilatkozat kettes cikkét dolgozták fel a projekt során, azaz ők a megkülönböztetés elleni joggal foglalkoztak, és ennek a munkának az eredményét tegnap egy kocka alakú, alkalmi „kiállítóteremben” mutatták be a közönségnek.

A projektet a C31-Központ a gyermekjogok kultúrájának a fejlesztéséért, Svédország belgrádi nagykövetsége és a Raoul Wallenberg Akadémia valósította meg a Svéd Intézet támogatásával azzal a céllal, hogy a fiatalokat az emberi jogokért való harcra, gondolkodásra, együttérzésre, bátorságra és együttműködésre ösztönözzék.