2024. március 28., csütörtök

Fedett buszmegállók csak boltnyitás után

A tervezett üzlet megépítése után, a Danilo Kiš utca felújításával párhuzamosan kerülhet tető az utasok feje fölé Óbecsén

Hétfő óta nem működik a központi buszpályaudvar Óbecsén, az utasokat a Danilo Kiš utcában a MAXI üzlet, illetve a zeneiskola előtt veszik föl az autóbuszok, és ugyanott lehet le is szállni róluk. A változásról sokan nem is tudtak, mivel a Bečejprevoz vállalat csak a honlapján tett közzé erről egy szűkszavú közleményt, de a lakosság azét is elégedetlen, mert a hevenyészett megállóhelyeken nincs tető a fejük felett.

Ezen a megállóhelyen időnként komoly busztorlódás alakul ki (Fotó: Fehér Rózsa)

Ezen a megállóhelyen időnként komoly busztorlódás alakul ki (Fotó: Fehér Rózsa)

A történtekkel és a tervekkel kapcsolatosan lettek volna kérdéseink Bojan Đurovićhoz, a vállalat igazgatójához, de ahogy korábban, úgy ezúttal is adós maradt a válaszokkal, most is csak annyit üzent, hogy a jövő hétig a szabadságát tölti. Vele ellentétben Dragan Tošić polgármester készségesen állt a rendelkezésünkre.

– A Lidl még két évvel ezelőtt érdeklődött egy telek iránt, és nekik csak ez a központi, magántulajdonú helyszín, azaz a buszpályaudvar helye felelt meg. Ez az oka annak, hogy a buszállomás kiköltözik az ipari övezetbe, a Bečejprevoz telephelyére, ott épül majd meg az új pályaudvar. A Lidl ebben a hónapban megkezdi az építkezést a régi buszállomás helyén, az önkormányzatnak ezért ki kellett jelölnie azokat a megállóhelyeket a központban, amelyeken az utasok fel-, illetve leszállhatnak. A gondokat tetézi, hogy a munkálatok az iskolaév befejezése előtt elkezdődtek, pedig sok az ingázó diák. Ki kell emelnek, hogy addig, amíg tart az építkezés a Danilo Kiš utcában, forgalmi korlátozások is lesznek. Ez mindig nehézségekkel jár, de mi azt szeretnénk, hogy a hasonló községi beruházásokat egymás után, és ne egyszerre végezzük el – jelentette ki Dragan Tošić polgármester.

Arra a kérdésünkre, hogy mikor lesznek fedett megállóhelyek a központban, azt válaszolta: akkor, amikor a Lidl befejezi az építkezést, ami az év végére vagy a jövő év elejére várható.

– Korszerű, fedett megállóhelyeket építünk majd, és buszjegyeket is lehet itt venni. Nem fog minden autóbusz betérni a központba, de a buszoknak nagyjából a fele felszedi itt is az utasokat, akik le is szállhatnak majd a központban. A buszmegállókat a Danilo Kiš utca felújításával párhuzamosan fogjuk megépíteni, de erre csak a Lidl-beruházást követően kerülhet sor – mondta el a polgármester.

A MAXI-tól Péterrévére, Moholra, Adára, Zentára, Szabadkára, Magyarkanizsára, Dreára, Topolyára, Zomborba és Szegedre indulnak a buszok, és ugyancsak a Danilo Kiš utcában, a zeneiskola előtt kell várakozniuk azoknak, akik Bácsföldvárra, Temerinbe, Újvidékre, Belgrádba, Radičevićre, Nádalyára, Szenttamásra, Csúrogra, Törökbecsére és Nagykikindára szeretnének eljutni.