2024. március 29., péntek

Felújítják a Szociális Központot

Nagybecskereken járt Zoran Đorđević miniszter

A nagybecskereki Szociális Központ épülete évtizedek óta rossz állapotban van, és  felújításának kilátásai is szóba kerültek Zoran Đorđević munkaügyi, foglalkoztatási és szociális ügyekkel megbízott miniszter mai látogatása alkalmával. A miniszter munkatársaival előbb Čedomir Janjić polgármesterrel, a város és a körzet tisztségviselőivel tárgyalt, később pedig Olivera Lisica igazgató kíséretében megtekintette a Szociális Központ épületét.

Zoran Đorđević a Szociális Központban (Fotó: Kecskés István)

Zoran Đorđević a Szociális Központban (Fotó: Kecskés István)

– A minisztériumnak ezen a téren nincsen hatásköre, ezért megbeszéltük, hogy a helyi önkormányzat és a Szociális Központ közösen pályázzon az épület felújítására az Állami Beruházások Irodájánál. Bízok abban, hogy ezt a létesítményt fel lehet majd újítani, először is külsőleg, hisz ez a feltétele annak, hogy valaki szívesen bemegy-e vagy sem az épületbe. Tekintettel arra, hogy az épület védelem alatt áll, ez még egy nehézség lehet, ugyanis annak megfelelő módon kell elvégezni a felújítási munkálatokat – mondta Zoran Đorđević.

A miniszter elmondta, hogy a szociális kártyák bevezetésével tisztább lesz a helyzet a szociális juttatások terén, csökken majd a visszaélések lehetősége e téren. Az egyesített adatbázisnak köszönhetően pedig igazságosabban és hatékonyabban lehet majd elosztani a rendelkezésre álló támogatást.

A beszélgetésen szó volt arról is, hogyan segíthet az állam azokon az állami gondozott fiatalokon, akik a 18. életévük betöltése után az utcára kerülnek, ezenkívül megvitatták az idősek elhelyezésének egyre kifejezettebb problémáját is. Zoran Đorđević elmondta, hogy Nagybecskerek az előző évhez képest ötmillió dinárral nagyobb célirányos támogatást kapott a minisztériumtól.

Čedomir Janjić polgármester hangsúlyozta, hogy Nagybecskerek 2019. évi költségvetésében 190 millió dinárt biztosítottak szociális juttatásokra. Jónak nevezte az együttműködést a Szociális Központtal, a többi hasonló szervezet és a jótékonykodó vállalatok közreműködésével pedig mindent megtesznek a rászorulók megsegítése érdekében.