2024. április 20., szombat

A zenétől az orvostudományig

Május 18-án, szombaton Szerbia-szerte múzeumok éjszakája

Számos érdekességgel készül Belgrád az idén is a múzeumok éjszakájára, olyan programokat láthatnak a látogatók, amikre más alkalommal nem kerül sor, így például betekintést nyerhetnek a pszichiátria történelmi fejlődésébe, a hippi mozgalom kialakulásába, az internet több évtizedes múltjába, de a vámszolgálat legérdekesebb fogásait is megtekintheti a közönség, illetve megismerkedhetnek Petar Stojanovićtyal (1877–1957), aki Budapesten született és aki az egyik legnagyobb szerb zeneszerző volt.

Mint minden évben, ezúttal is több ezer látogatóra számítanak a szervezők, mintegy 60 helyszínen, május 18-án délután 4 órától éjfélig. Lesznek zenei programok, történelmi témák, sportesemények, de mindegyik a szabadság kérdése köré fonódik. Az Etnográfiai Múzeumban például kiállítást tekinthetnek meg a tükrökről, azzal, hogy a tükörkép is fontos elemét képezi majd a kiállításnak.

Az Óváros Kultúrintézete (a valamikori Parobrod – gőzhajó) ad otthont a vámon született Lehetetlen határok című kiállításnak, ahol egyrészt a vámszolgálat fejlődését követhetik végig az érdeklődők, másrészről pedig azokat a tárgyakat és helyzeteket mutatják be, amelyeket a vámszerveknek sikerült lefülelniük, így a kocsikerékbe rejtett kábítószert, vagy hogy a tejes dobozok, illetve hangszerek milyen szerepet kaptak a csempészeknél, emelte ki Jelena Rašković, a Vámigazgatóság sajtóosztályának vezetője.

A múzeumok éjszakája során kiállítást tekinthetnek meg Petar Dobrović szerb festő műveiből, illetve a belgrádi Zeneművészeti Kar jóvoltából megismerkedhetnek Petar Stojanović zeneszerző munkásságával, aki Budapesten született, Bécsben végezte tanulmányait, és jelentős nyomot hagyott a szerb zeneművészet történelmében. Mint arra a tegnapi sajtótájékoztatón Nataša Špaček, a kar zongoratanárnője rámutatott, indokolatlanul hanyagolták el ezt a kiváló zeneszerzőt, ezért érezték úgy, hogy közelebb hozzák őt a zene kedvelőihez.

Ivan Stanić, a Tudomány és Technológiai Múzeum kurátora pedig arra hívta fel a figyelmet, hogy bemutatják azt a módszert és fémeket, amik alapján meghatározzák a súlyokat, de az orvoslás is kiemelt szerepet játszik az idén, egyrészt az első városi kórház vízvezeték-hálózatát mutatják be, másrészről pedig a pszichiátria fejlődését is bemutatják fényképeken és használati tárgyakon keresztül.

A múzeumok éjszakáján egyedül Belgrádban fizettetik meg a jegyeket, amelyek elővételben 450 dinárba kerülnek, ám a rendezvények napján már 500 dinárt kell érte fizetni. Minden jegy egy látogatásra vonatkozik. Az 5 évnél fiatalabb gyerekeknek ingyenes a belépés.