Immár öt éve kirobbanthatatlan a túraautózás nemzetközi porondjáról a pancsovai születésű Dušan Borković, Szerbia valaha volt legsikeresebb autóversenyzője. 2014-ben eltöltött egy évet a világbajnokságban (WTCC), ahol a szakma nagyjai, Yvan Muller, Gabriele Tarquini vagy éppen Michelisz Norbert ellen csatázhatott, majd kénytelen volt visszafelé tenni egy lépést, és azóta a másodvonalban száguld, főként európai szintű kategóriákban, amelyek neve és szabályrendszere az évek során párszor megváltozott a feje felett.
Legnagyobb sikerét 2015-ben érte el, amikor megnyerte az Európa-kupát, tavaly pedig a sorozat jogutódjában a harmadik helyen végzett egy botrányos végjáték után: Monzában az ő csapata és fő bajnoki riválisának tábora összeszólalkozott egy, a pályán történt incidens miatt, dulakodás kezdődött, és amikor várandós feleségét is lökdösni kezdték, a 207 centiméteres Borković ököllel nagy ütést mért ellenfele egyik csapattagjának arcára. Pechére valaki le is videózta az esetet, amiből elég nagy balhé, a hétvégéről való kizárás és rendőrségi ügy is lett – a 34 éves pilóta azt mondja, mostanra megbánta tettét.
De nemcsak erről, hanem karrierjének alakulásáról, kislánya születésének hatásáról és a szerb parlamentben betöltött különös szerepéről is kérdeztük, amikor április utolsó hétvégéjén a Hungaroringen megkezdte 2019-es szezonját a TCR Európa-kupában.
Amikor bejutottál a WTCC-be, azt mondtad, elégedett lennél, ha öt évig sikerülne ott megvetned a lábad. Ez nem jött össze, végül a másodvonalban kötöttél ki, itt viszont jórészt az élmezőny tagjaként szép eredményeket jegyeztél. Hogyan értékelnéd ezt az öt évet?
– Elég kalandos utat jártam be 2014 óta. Természetesen szerettem volna a világbajnokságban maradni, de nem a tervek szerint alakultak a dolgok. Viszont elégedett vagyok azzal, ahol most járok, tavaly is erős szezonom volt, a bajnoki címért harcoltam, ám végül eldobtam magamtól a lehetőséget, és harmadik lettem. A mezőny erejét ismerve az is jó eredménynek számított, idén pedig még magasabb lehet a színvonal. Mi is ugyanazokat az autókat használjuk, mint a WTCR (világkupa, a WTCC jogutódja – a szerző megj.), és a versenyzők itt is ugyanolyan gyorsak, csak kevésbé ismertek. Nem tudom, mire megyek idén ellenük, de az biztos, hogy a legjobb helyezésekért leszek harcban.
Az eredményeid alapján neked is helyed lenne a világkupa mezőnyében, amelynek ma már alacsonyabbak a költségei. Nem próbáltál ismét fellépni?
– Voltak lehetőségeim, de nem akartam siettetni, mert csak tovább nehezítette volna az életemet. A tél folyamán megszületett a kislányom, emiatt elég zűrzavarosan alakult az előző év vége és az idei év eleje. Idén még beérem az Európa-kupával, és talán már jövőre, amikor Sofija egy kicsit nagyobb lesz, továbblépek a világkupába. A pénznek nem volt ebben szerepe, egyszerűen a családommal és a szponzoraimmal úgy döntöttünk, hogy idén ez lesz számunkra a legjobb. Biztos vagyok benne, hogy a világkupában is megállnám a helyem, sőt talán ott még könnyebb is lenne az életem, hiszen az olyan rutinos versenyzők, mint Muller vagy Norbi, jobban tisztelik a társaikat a versenypályán, míg itt a kevésbé ismert pilótáknak nincs annyi veszítenivalójuk, ezért könnyebben mennek bele rizikós manőverekbe.
Él egy vicces legenda az autóversenyzők körében, miszerint minden megszületett gyerek után lassabbak lesznek a pályán. Te hiszel ebben?
– Valóban szokták mondani, hogy a raliban kilométerenként, itt pedig körönként egy másodpercet veszít mindenki, miután apává válik. A szezon előtt nem volt lehetőségünk tesztelni, így nem tudtam kipróbálni, hogy ez igaz-e! Nagyon remélem, hogy nem igaz, de ha mégis, azt sem bánom, hiszen a kislányomnak mindennél jobban örülök.
Ma már a legtöbb túraautós sorozat egy esélykiegyenlítő szabályrendszert alkalmaz, amelyben csökkentik a leggyorsabb autók motorerejét, növelik a hasmagasságukat, és pluszsúlyokat is kapnak, ezzel próbálva közelebb hozni egymáshoz a mezőnyt. A kritikusok szerint ezzel épp az autósport egyik alappillérét, a technikai oldalát ölik ki. Mit gondolsz erről?
– Szerintem ma már a döntéshozókon múlik, hogy melyik lesz a leggyorsabb autó. Tavaly is nagyon erősek voltunk a Hyundaijal, de a szabályokkal lelassítottak minket, és az egyenesekben sokkal lassabbak lettünk az Audikhoz képest. Remélem, hogy lesz valami változás ebben. Nem mondom, hogy bárki is csalna ezzel a rendszerrel, de az biztos, hogy nem mindenki játszik tisztán. De hinnünk kell abban, hogy a döntéshozó szakemberek értik a dolgukat, és legjobb, ha mi csak a versenyzésre koncentrálunk.
207 centiméteres magasságoddal elég feltűnő jelenség vagy az autósportban, korábban a Hondába beülnöd sem volt könnyű. Az elmúlt években többféle autóval is versenyeztél, melyikben érzed magad a legkényelmesebben?
– Az üléspozíciómmal most nincs gond, csak egy kicsit nehéz vagyok. Ez a 110 kg soknak számít ebben a szakmában, de ez az egyetlen problémám. Egyébként elég nagy különbségek vannak az egyes modellek tulajdonságai között. Talán a Volkswagent a legkönnyebb vezetni, az Alfa Romeo rendelkezik a legjobb sebességgel az egyenesben, a Hyundai pedig főleg a kanyarokban és a kigyorsításoknál remekel. Szóval teljesítmény szempontjából nehéz választani.
Tavaly elég nagy visszhangot kapott a monzai verekedés a riválisod, Mikel Azcona csapatával, és a rendőrség is kihallgatott. Mi lett az ügy folytatása, tisztáztátok-e azóta a dolgokat egymás közt?
– Igen, a következő versenyhétvégén, Barcelonában beszéltünk Azconával, gratuláltam neki az ott megszerzett bajnoki címéhez. Beismerem, hogy nagyon rossz pillanatom volt akkor ott Monzában, de most már minden rendben köztünk. A rendőrségi ügyről nem tudok semmi újat, nem kerestek azóta, lehet, hogy ott születik még valamilyen döntés, de nem igazán gondolkodok ezen.
2016 óta a kormánypárt parlamenti képviselője is vagy, ami szokatlan dolog egy aktív autóversenyzőtől. Van időd egyáltalán bejárni, és részt venni az ottani munkában?
– Amikor valamilyen fontos döntésről kell szavazni, akkor bemegyek, hogy támogassam a pártom álláspontját. Tagja vagyok ugyan néhány bizottságnak, de annyira lefoglal a versenyzés és az üzleti ügyeim, hogy azokkal nincs időm foglalkozni. A versenyzői karrierem után sem tudnám magam elképzelni a politikában, egyszerűen csak az elnökünk nagy támogatója vagyok, ezért lettem képviselő.
Az elmúlt öt évben országszerte ismert lettél, a versenyeidet is közvetíti az RTS. Megmozdult-e ennek hatására a hazai autósportélet?
– Szerbia nem egy autósportnemzet, sokkal nehezebb innen kitörni, mint az Európai Unió országaiból. Nincsenek világszínvonalú pályáink, én is mindig otthontól távol versenyzek, és az emberek csak a tévén keresztül nézhetnek. A hozzánk legközelebbi komoly létesítmény a Hungaroring, esetleg itt láthatnak a fiatalok élőben Formula–1-et vagy túraautózást, és hátha aztán elkezdik nyaggatni a szüleiket, hogy ők is ezt akarják csinálni. De azt látom, hogy egyre több gyerek kezd el gokartozni, és szeretnének odáig eljutni, mint én. Van most itt a Hungaroringen is néhány alkalmi szerb versenyző, akiknek mondhatni én tapostam ki az utat, de szeretném, ha fiatalok is megjelennének, akik később a nyomdokaimba léphetnek. Tavaly az egyik versenyen részt vett Nikola Miljković, ő például egy ígéretes fiatal tehetség, de nem könnyű számára összeszedni a költségvetést, és elsőre még a gyorsasága sem volt az igazi. Azért ez itt már nagyon komoly szint, és bővebb mezőnyök esetében még a 20. hely megszerzése is nehéz. Remélem, megtartja a lendületét, és hosszabb időre a bajnokságban tud maradni, hogy kiderüljön, pontosan mire is elég a tehetsége.