Lévay Szófia nemezelő (Szabó Nóra felvétele)
Mára egyre több olyan kézművestechnika kezd újra teret hódítani, amely egy időre kissé feledésbe merült, vagy éppen háttérbe szorult. Ilyen a nemezelés is, amely kimondottan ősi módszere a gyapjú megmunkálásának. Számos módja van, hogyan lehet alkotni vele, legyen szó sima kézi, szappanos összedolgozásról vagy akár tűnemezelésről. A kivitelezés milyensége is nagyon sokrétű, a hétköznapi használatban lévő szobapapucstól kezdve a gyermekjátékokon át az apró részletekig megtervezett faliszőnyegig számos dolgot nemezelhetünk, alapos és kitartó megmunkálása igazán strapabíró terméket eredményezhet.
Ahhoz, hogy valaki a gyapjú megmunkálását napi tevékenységévé tegye, kitartásra és egyfajta szenvedélyre is szükség van, ami Lévay Szófiában maximálisan megvan, hiszen hosszú évek óta töretlenül foglalkozik nemezeléssel. Aktív kézműves-tevékenységének köszönhetően nekem is alkalmam nyílt megismerni és kicsit jobban belelátni abba, honnan is indult útjára az a fajta szeretet, amelynek mára már számos díjazott munka az eredménye.
• Több mint két évtizede foglalkozol nemezeléssel. Miben gyökerezik ennek a szeretete, amely mára igazi szenvedéllyé nőtte ki magát?
– Már gyermekkoromban is nagyon szerettem a művészeteket, és persze folyamatosan rajzoltam. Anyukám is foglalkozott a népművészettel, még a 70-es években, amikor a táncházmozgalmak megkezdődtek, aminek én is sokszor részese voltam, akkoriban a népi világhoz is közelebb kerültem. Bár még eléggé kicsi voltam, már akkor nagyon megihletett többek között Hagymás István, aki komolyan foglalkozott néprajzzal, sok tárgyat gyűjtött, melyeknek egytől egyig megvolt a maguk sajátos hangulata. Elkezdtem egyre jobban figyelni erre a világra, sokkal nyitottabb lett rá a szemem. Ez még az adai évek alatt volt, ahol felnőttem, onnan költöztünk el Péterrévére, ahol aztán még jobban körül voltam véve a népi dolgokkal. Mindent figyeltem, az épületek régi homlokzatát, a régi viseleteket és minden apróságot, amely beleillett abba a számomra vonzó miliőbe. Persze fontos megemlítenem nagymamámat és dédnagymamámat is, akik szintén sokat foglalkoztak velünk, unokákkal, dédunokákkal. Jártuk a természetet, megtanultuk a hagyományos ételek készítését, és segítettek, hogy minél jobban felfedezzük a minket körülvevő világot.
Az idei tavasz hóvirágok készítésével indult (Szabó Nóra felvétele)
A nemezeléssel 15 éves koromban ismerkedtem meg. Teljesen beleillett abba a közegbe, amelyet addig felfedeztem, ezt is legalább annyira népinek és természetesnek éreztem, mint a népművészet egyéb ágait, amelyeket addig megismertem. Az a szenvedély, amely akkor elkapott, azóta is tart. Mivel mindig is közel állt hozzám a népi világ, nem is csoda, hogy a nemezelésnek is a szerelmese lettem.
• Mi az, ami a nemezelésben a legmegkapóbb számodra, ami miatt ennyire fontossá vált?
– Nagyon megtetszett, hogy nem kell hozzá semmilyen szerszám. Nem nagyon foglalkoztam mással, ami az alkotást illeti, csak rajzolással, ezért nagyon megtetszett, hogy itt is az az elv érvényesült, miszerint ami a fejemben van, az rögtön a kezemben is. A rajzolásnál is ez az élményem, csak a nemezelés még ennél is sokkal jobb, három dimenzióban gondolkozhat az ember. Lehet készíteni kalapot vagy egyéb használati tárgyakat, például táskát.
Rám az volt a jellemző, hogy mindig nagyobbat és nagyobbat szerettem volna csinálni, és mindig többet, ott volt az alkotásokban egyfajta tudásszomj, de igyekeztem folyamatosan képezni magam, táborokba jártam, később pedig képzésekre.
• Hogyan kezdtek szerveződni a csoportok, hogyan alakult az egyéni munka csoportossá a táborokon kívül?
– Mindig kerestük azokat az alkalmakat, amikor összegyűlhettünk, jobbára a táncháztalálkozókon. Ott egymásra talált az a pár ember, akiket ez kimondottan érdekelt, a többi meg jött magától. Mindig megtaláltuk egymást, mint ahogy az a hasonló érdeklődésű kézműveseknél lenni szokott. A tanárok pedig, akiktől tanultunk, nagyon aktívak voltak, Vrábel János, Varga Attila vagy éppen Csonti Melinda, aki temperamentumos személyiség, a megfelelő munkabírást is nagyon jól megtanultuk tőle, hogy hogyan legyünk igazán szorgalmasak. Mindenki nagy hangsúlyt fektetett arra az oktatás során, hogy mindig olyan forrásból táplálkozzunk, ami népi, tehát határozottan ízlésformálóak voltak az oktatóink. 20 éves koromra már komolyan foglalkoztam a nemezeléssel, egyik barátnőmmel, Todorovity Jelenával sokat alkottunk. Azt, hogy együtt készítettünk munkákat, azért is tartom fontosnak kiemelni, mert egy-egy nagyobb nemeztárgy elkészültéhez két emberre is szükség van, hiszen lepedőbe vagy törölközőbe gördítve ketten tudjuk megfelelően gyúrni, hogy az később jó legyen. Ez a technika közösségépítő is, mivel nem egyedül dolgozunk. Egy-egy tábor után pedig mi magunknak is megszerveztük a kisebb összejöveteleinket, ahol szintén nemezeltünk, és ugyanaz a munka folyt, mint egy nagyobb tábor alkalmával. Ilyenkor sokan voltunk, egyesek citeráztak, tamburáztak, mi meg vittük a kézműves részét.
• Ahogy említetted is, sokan adták át a tudásukat, majd táborokban közösen alkottatok, és teszitek ezt a mai napig is. Azóta Te magad is tartasz foglalkozásokat, az oktatói oldalra kerültél, mindamellett, hogy az ember élethosszig tanul. Ilyen foglalkozások alkalmával miket készítetek, mivel igyekszel megszerettetni a nemezelést akár kisebbekkel, akár nagyobbakkal?
Minden nemezelés kísérője egy-egy saját készítésű nemezbaba, mellyel Szófia színesíti a foglalkozásait (Szabó Nóra felvétele)
– Mindig figyelem, hogy milyen évszak van, ahhoz igazítom a foglalkozást. Ezzel már mindenkihez közelebb tudom hozni a nemezelést, mert aktualizálom hónapra szabva a közös időtöltést. Legutóbb, egyik tavasz eleji foglalkozásomon hóvirágokat készítettünk, mégpedig úgy, hogy dió köré nemezeltük a gyapjút, amelyből később kis vágás útján kibújtattuk a diót, így szépen megmaradt a forma. A fehér meg a zöld kombinációja rendkívül friss, tavaszi hangulatot kölcsönzött a virágoknak. Mindig próbálom a mindennapokkal összekötni az alkotást, de előtte elgondolkozom rajta, hogy érdekes és hasznos is legyen egyben. Szeretem még otthon kipróbálni, hogy milyen az adott ötlet, amelyet majd közösen megvalósítunk, így jobban sikerül az óra is, hiszen már lesz egy szemléltetőtárgyam, meg tudom mutatni. Minden kézműves-foglalkozásnál fontos, hogy legyen megfelelő eszköztár, illetve bemutatótárgy. Emellett mindig van nálam egy kis bábu, amely végigkíséri a foglalkozásaimat. Tavaly egy kis bárány kesztyűbáb jött velem, idén a Jancsika meg a Juliska, akik mesélnek a gyerekeknek, és felhívják a figyelmet az aktuális tárgyra, amelyet készíteni fogunk. Igyekszem nem egy egyszerű kézműves-foglalkozást tartani, hanem komplexebben átadni mindazt, amit az órába bele szeretnék tömöríteni. Így jobban megmarad a gyerekekben is, felnőttekben is, hiszen az alkotás mellett pluszélményt is kapnak.
Az is fontos, hogy én is tapasztaljak újat, amit például egy képzés során kaphatok, ami mindig új és új fejezetet nyithat egy nemezelő számára, hiszen nekünk is kell a frissítés, az útmutatás. Persze jól elvan az ember a hagyományaival, de ezen belül is mindig kell újítani, akár technikailag, akár a motívumkincsek terén, hogy érezzük, aktívan részt veszünk a világ dolgaiban.
