A budapesti Hagyományok Háza Hencidától Boncidáig című határokon és generációkon átívelő, felnőtteknek szóló, Kárpát-medencei népmesemondó versenyének második elődöntőjére került sor szombaton Békéscsabán, a Meseházban. Az elsőt Jászberényben tartották meg. A verseny az Otthonról Haza program keretében jött létre, amely a kulturális kapcsolatok erősítését szolgálja a Kárpát-medencében, egyben az élő hagyományt, az élőszavas népmesemondást is népszerűsíti. A népmese ma már a gyermekvilág részének számít a köztudatban, holott egykor a felnőttek műfaja volt. A verseny fő célja volt, hogy visszahozza eredeti mivoltába a népmesemondást, a népmese hagyományos kultúrában betöltött szerepére helyezze a hangsúlyt, hiszen a tradicionális közösségekben felnőttek meséltek felnőtteknek, a gyermekek pedig hallgatókként nevelődtek bele a mesemondás, mesehallgatás gyakorlatába.
A zsűrit Raffai Judit szabadkai népmesekutató, néprajzkutató, Kovács Marianna kétnyelvű horvát és magyar mesemondó, a budapesti Meseszó Egyesület elnöke, valamint B. Kovács István, szlovákiai néprajzkutató, régész és gömörológus alkotta. A békéscsabai megmérettetésen vajdaságiak is részt vettek és remek helyezést értek el. A muzslyai Kónya-Kovács Otília arany fokozatot kapott, ő a döntőben, a Hetedhét Hatvan Népmesefesztiválon is megmérettetheti magát.
A palicsi Szabó Réka hagyományos népmesemondó néhány évvel ezelőtt a zentai Kálmány Lajos Népmesemondó Versenyen a Mesefa címet érdemelte ki, ezúttal pedig ezüst fokozatra és a szép tájnyelvű mesemondó címre tartotta érdemlegesnek a zsűri:
– Nagyon jó érzés volt részt venni a versenyen. Az elmúlt néhány évben visszavonultam a mesemondástól, de természetesen nem felejtettem el a gyökereimet és idén újult erővel tértem vissza. A népmesemondással már gyermekkorom óta foglalkozok, kisebb megszakításokkal húsz éve. A verseny igen színvonalas volt, de nagyon jólesett, hogy vajdaságiként ott lehettem. A résztvevők három csoportban indulhattak, a kezdő tehetségek, a pedagógusok és a hivatásos mesemondók kategóriájában, jómagam az utóbbiban versenyeztem. Egy szép eseményről van szó, kiváló alkalomról, amivel éltem, és remek élményekkel gazdagodtam. A kedvenc népmesémet mondtam el, amit édesanyámtól tanultam még húsz évvel ezelőtt, ez pedig A malacbőrbe bújt lány. Ludasi tájszólással adtam elő, ezért kaphattam meg a szép tájnyelvű mesemondó címet, amire az ezüst fokozat mellett nagyon büszke vagyok, habár nem az eredmény és a díj vezérelt, hanem az, hogy ismét része lehetek a népmesék gyönyörű világának. Nagyon fontos elmondanom, hogy ez nem egy egyszerű műfaj, egyéni kiállást, rátermettséget, tehetséget igényel. A szöveget ugyan meg kell tanulni, de nagyon fontos tudatában lenni annak, hogy a népmesemondás nem szövegmondás. A gesztikulációk sem lehetnek betanultak, itt fontos a természetesség. A népmesemondás a magyarságunk megmaradásának egyik bástyája. Vissza kell térnünk a gyökereinkhez, kézen fogva a gyerekekkel. A Ludas Matyi Művelődési Egyesületben a népmeseműhelyt vezetem. Igyekszünk érdekessé tenni számukra ezt a szép műfajt, közben arra törekszünk, hogy bővítsük a fantáziájukat, ahol teret kaphatnak a népmesei elemek. Nagyon fontos, hogy továbbéltessük ezt a műfajt. Ez a verseny is ezzel a céllal lett megszervezve – fejtette ki a lapunknak Szabó Réka.
