2024. április 20., szombat

Kétszeres a túljelentkezés az óvodákban

A Radosno detinjstvo Gyermekintézményben április 24-én fejeződött be a kérvények átvétele

Az újvidéki óvodákba az 1615 szabad helyre 2725 személyesen átadott kérvény érkezett, az E-vrtić elektronikus portálon keresztül pedig még 1248-an adták át kérvényüket, ami azt jelenti, hogy összesen 3973-en igényelték az óvodai ellátást gyermekük számára.

Az önkormányzat az elmúlt egy év alatt több óvodát is kibővített, de ennek ellenére továbbra is kétszeres a túljelentkezés a Radosno detinjstvo óvodáiban (Dávid Csilla felvétele)

Az önkormányzat az elmúlt egy év alatt több óvodát is kibővített, de ennek ellenére továbbra is kétszeres a túljelentkezés a Radosno detinjstvo óvodáiban (Dávid Csilla felvétele)

A számokból kiderül, hogy az új óvodák megnyitása, valamint a régiek kibővítése mellett is kétszer annyi kérvény érkezett, mint amennyi szabad hely áll rendelkezésre.

A jelentkezésekből kiderül, hogy a szülők nagy többsége továbbra is az állami óvodákba szeretné beíratni gyermekét. Az 1 és 3 év közötti gyermekek számára az óvodai ellátás 3876 dinárt tesz ki, a három és az öt és fél évesek számára a havi fizetendő összeg 2657,28 dinár, az iskolai előkészítőbe járó gyermekek után pedig 2657,28 dinárt kell fizetni. A felsorolt kategóriák az egész napos ellátásra vonatkoznak, míg a négyórás óvodai ellátás 1040,77 dinárba kerül – olvasható a Dnevnik napilapban.

A polgármesteri hivatalból jelezték, hogy azoknak a szülőknek a gyermekei, akiknek állandó munkahelyük van, az állami óvodákban kaphatnak ellátást, de ha mégis a várakozólistára kerülnének, az újvidéki önkormányzat támogatja a magánóvodákba íratott gyermekek költségeit abban az esetben, ha a szülők időközben munkaviszonyba lépnek. Az önkormányzat állítása szerint a támogatások kifizetése rendszeres lesz egész évben. Az idei februári támogatások kifizetése befejeződött, jelenleg a márciusi hozzájárulások adatfeldogozása van folyamatban.

Az újvidéki magánóvodák április 20-áig voltak kötelesek átadni a városi szociális és gyermekvédelmi hivatalnak a befizetésekről szóló bizonylatokat, és a gyermekek jelenléti listáit.