2024. április 20., szombat

Tizennyolc kilométer új kerékpárút

Tompán hamarosan megkezdődik a határig húzódó kerékpárút építése

Az Interreg–IPA Magyarország–Szerbia Határon Átnyúló Együttműködési Program keretein belül megvalósuló OptiBike projektum vezető kedvezményezettje Szabadka Város, magyarországi partnerei pedig Ásotthalom Nagyközség, valamint Tompa Város önkormányzata. A projektum célja a határszakasz forgalmának optimalizálása kerékpárutak építésével, illetve tervezésével. A projektum a biciklizés feltételeinek jobbá tételével igyekszik vonzóbbá tenni ezen közlekedési formát, hisz jót tesz az egészségnek, csökkenti az autós forgalmat, ezáltal pedig a légszennyezést, valamint a határátkelőkön kialakuló torlódásokat is mérsékelheti.

(Benedek Miklós illusztrációja)

(Benedek Miklós illusztrációja)

Az OptiBike teljes költségvetése körülbelül 2,5 millió euró, amiből az Európai Unió hozzájárulása az előcsatlakozási támogatási eszközökből 2,2 millió euró, vagyis az összköltség 85 százaléka. A projektum 2017. október elsején vette kezdetét, és 2019. szeptember 30-án ér véget. Ezen időszak alatt 18 kilométernyi új kerékpárút épül ki a három önkormányzat területén. Szabadkán Kelebia, valamint Királyhalom településeken összesen 7,9 kilométer bicikliút épül – három kilométer a kelebiai határátkelőt és az Edvard Kardelj úton meglévő kerékpárutat köti össze, 4,9 kilométer pedig a Buki hídtól a királyhalmi határátkelőig vezet –, emellett Ásotthalmon 6,9, Tompán pedig 3,2 kilométer kerékpárút készül el. A projektum emellett több kerékpárút tervdokumentációjának kidolgozását is magában foglalja.

Az utóbbi település Központi parkjában szombaton 9 órakor kerül sor a Tompa és a magyar–szerb határ közötti szakasz ünnepélyes alapkőletételére, amelyen a projektumban részt vevő önkormányzatok küldöttei is képviselik magukat. Beszédet mond Véh László, Tompa polgármestere.