Fantasztikus majális az óbecsei Fantastban

feró

2019. május 2., 22:18

Kommentek száma 0  A cikkhez tartozik képgaléria 

A kastélyteraszon telt ház volt

Miközben Óbecsén a gazdák által várva várt eső rontotta el a majálisozók ünnepét, az Óbecse határában lévő, Fantastra keresztelt Dunđerski-kastély teraszát nyáriasan öltözött vendégek töltötték meg, ezt a helyet ugyanis elkerülte a nyári zápor. A PIK Bečej Mezőgazdasági Kombinát által üzemeltetett hely alaposan felkészült a kétnapos ünnepre, és bár a meterológiai előrejelzések miatt ezúttal kevesebben látogattak ki a kastélyhoz, mint a korábbi években, se a vendégeknek, se a szervezőknek nem volt okuk panaszra.

Ezúttal is sokan voltak kíváncsiak a Fantast lovardájára, de az idén egy parányi állatkert is várta a gyerekeket, akik törpekecskéket, lámákat és bivalyokat is láthattak, de csúszda,  körhinta, lovaglási lehetőség és fiákeres kocsikázás is szerepelhetett a programjukban. Azok, akik megéheztek, a szálloda ünnepi menüjéből választhattak ebédet, de a létesítmény tágabb területén nyárson sült bárányt és rostélyos ételeket is lehetett venni. Azok, akik a saját főztjük mellett tették le a voksukat, a kastély erre kijelölt részein verhettek tanyát.

A szerdai napon gépkocsikként 200 dinár volt a belépőjegy. A Fantast tegnap is hasonló programokkal fogadta a látogatókat, akiknek ekkor már nem kellett belépőjegyet fizetniük.


Mielőtt hozzászólna a cikkhez, kérjük olvassa el a moderálási alapelvet!

! Hozzászóláshoz be kell jelentkeznie:
Facebook belépés
Listázás:

  • HETI ROVATOK
  • Kerekeken
  • Napsugár
  • Nyugdíjasok oldala
  • Vonalkód
  • MELLÉKLETEK
  • Sportvilág
  • Üveggolyó
  • Magvető
  • Képes Ifjúság
  • Tarka Világ
  • Kilátó
  • Hétvége