2024. március 29., péntek
OLVASNIVALÓ

Tavaszi sorozatszemle

Egy újabb évszakhoz értünk szokásos periodikus sorozatmustránkban.

A tavaszi idény egyike a televízióállomások, illetve a tartalommegosztók fő idényének, amikor is a természethez hasonlóan erőre kapnak és egy csomó új címmel, jól bevált sorozatok új évadjaival rukkolnak elő, illetve folytatják a tél elején félbeszakított szériák sugárzását.

Az idén tavasszal a televíziókra vagy tartalomszolgáltatókra kerülő sorozatok közül a legnagyobb durranás minden tekintetben a Trónok harcának (Game of Thrones) utolsó évadja, amelynek végén bizonyára minden kiderül, hogy főhősök közül ki éli túl az immár nyolcadik éve tartó kaszabolást, illetve, Westeros népének sikerül e legyőznie az egyre közelgő Másokat.

A már futó sorozatok közül április elején került fel a Netflixre a The Chilling Adventures of Sabrina második évada, amely a Magyarországon is egykoron nagy sikerrel vetített Szabrina, a tini boszorkány sötétebb változataként nyűgözte le a nézőket és a kritikusokat.

S ha már a klasszikusoknál tartunk, a most rajtoló sorozatok körében mindenképpen meg kell említeni az Alkonyzóna (The Twillight Zone) felfrissített változatát, amelyet a bevezető két részt követően április közepétől kezdtek el hetente sugározni.

Amíg a világ egyik leghosszabb sorozatának (az eredeti széria 1959-től egészen 2002-ig futott a televíziók képernyőjén) tekinthető széria a fantasy, a sci-fi és a horror elemeit ötvözte, az epizódok végén egy hátborzongató vagy váratlan csavarral, addig az új sorozat a hozzá képest úgyszintén fogalommá nőtt Black Mirrorhoz hasonlóan korunk társadalmának a visszásságait, az emberi embertelenséget, hiúságot és önzést tolja, a Black Mirrornál, talán egy kicsit diplomatikusabban, de nem kevésbé kíméletlenül.

A kisemberek hétköznapjait fekete humorral fűszerezve bemutató Netflix sorozatok kedvelői mindenképpen klikkeljenek rá az After Life című angol dramedyre.

Ricky Gervais népszerű humorista által alakított főhős több évtizedes házasság után veszíti el feleségét, Lisát, és hiába nógatja környezetében mindenki, hogy lépjen tovább (beleértve néhai hitvesét, aki terjedelmes videós búcsúüzenetet hagyott hátra), a férfi úgy érzi, hogy nincs többé értelme az életének. Gyűlöli, hogy munkahelyén, a Tambury Gazette nevű helyi újságnál nevetségesen kispolgári sztorikat kell feldolgoznia, gyűlöli, hogy gondoskodnia kell magáról, és gyűlöl úgy általában mindenkit a kutyáján kívül. Csak miatta nem követett el még öngyilkosságot, így aztán Tony alkut köt magával: azzal próbál örömet találni mindennapjaiban, hogy senkivel és semmivel nem törődve éli tovább életét, persze ez az epizódok során az ellenkezőjébe csap át. Kiváló sorozat azoknak, akiknek elege van a vámpírok, élőhalottak, szuperhősök dömpingjéből, és egy keserédes, de elgondolkodtató sorozat mellett szeretnék kipihenni a hétköznapok fáradalmait.

A Becsületbeli ügyek (JAG) kedvelőinek minden bizonnyal tetszeni fog a The Code című sorozat, amelynek jogász főhősei egyben képzett ügyészek, védőügyvédek, nyomozók és tengerészgyalogosok.

A nálunk sajnos még nem elérhető Hulu tartalommegosztó készítette el A 22-es csapdája (Catch 22) című Joseph Heller szatirikus történelmi regényének a minisorozat változatát, a klasszikus, kosztümös történetek kedvelői pedig a Nyomorultak (Les Miserables) televíziós sorozatnak örülhetnek, amelyben nem lesz éneklés.

A Marvel képregényuniverzum rajongói sem maradnak hoppon, mert május közepén kezdik el sugározni a S.H.I.E.L.D. ügynökeinek soron következő évadját, a hónap utolsó napján pedig a HBO már-már klasszikusnak tekinthető Deadwood című sorozatának záróepizódját tekinthetjük meg az azonos című tévéfilm formájában.

Emlékeztetőül, a sokak szerint az évezred legjobb televíziós sorozatát 2004-ben kezdték el sugározni, s egyből levette a lábukról a kritikusokat. A széria írója David Milch, akit nem véletlenül neveznek a televízió Shakespeare-jének,  lényegében a maga módján újjáélesztette az akkoriban tetszhalott állapotban lévő western televíziós sorozatokat.

Végül pedig úgyszintén a HBO hozza el nekünk a Chernobyl című minisorozatot, amely a hírhedt ukrajnai atomkatasztrófát és az azt követő eseményeket dolgozza fel, bemutatva a baleset utóéletét: a mentést, és az okok feltárására tett kísérletet.