2024. április 20., szombat

Képzőművészek a Vajdaságban

Az Art Limes folyóirat bemutatója Szabadkán, Zentán és Újvidéken

Miglinczi Éva és Virág Jenő szerkesztők az Art Limes művészeti folyóirat legújabb, Képzőművészek a Vajdaságban című tematikus számát mutatja be hétfőn, 18 órakor a szabadkai Kortárs Galériában, kedden, szintén este 6 órakor a Zentai Alkotóházban és szerdán, 18 órakor, a Magyar Szó Kft. IV. emeleti tanácstermében, éspedig Szabadkán Bíró Tímea költő, újságíró, Zentán Beszédes István író, szerkesztő, illetve Újvidéken Brenner János szerkesztő moderálásával.

Az Art Limes folyóirat Képzőművészek a Vajdaságban című száma a délvidéki fiatal (vagy éppen középkorú) magyar művész-generáció alkotóit mutatja be. Az alkotókat és műveiket olyan, szintén a Vajdaságban élő vagy onnan elszármazott (de hozzá változatlanul kötődő) írók, költők, újságírók mutatják be portré, esszé, interjú formájában, akik eddigi munkásságuk alakulását figyelemmel kísérték, kísérik. Az Art Limes számában Vajdaság szellemi-művészeti életét, az ott született vagy legalábbis e térséghez ezer szállal kötődő, abban gyökerező, azt gazdagító értékeket tudják felmutatni.