2024. március 29., péntek
BIRKÓZÁS – ZENTA

Segítsük a fiatal tehetségeket!

Zentán újra egy ígéretes nemzedék van kialakulóban, amely már évek óta rendszeresen szállítja az érmeket a korosztályos bajnokságokról és tornákról, most pedig elérkezett az idő, hogy korcsoportjukban a legmagasabb szinten is bemutatkozzanak, hiszen az országos bajnokságokon mutatott teljesítményük alapján a kadét korosztályban Zónai Zsolt (44 kg) és Göblös István (48 kg), az U15-ös mezőnyben Berkec Dániel (38 kg), Pék Zalán (41 kg), Berkec Dejan (44 kg) és Vámos Antal (52 kg), a lányok soraiban (szintén U15) pedig Velez Petra (62 kg) harcolta ki a válogatottságot (a lista egyébként még nem végeleges, mert addig további országos megmérettetések is lesznek, s azokon várható mások jó szerelése is).

Az említett korcsoportokban június folyamán rendezik meg az Európa-bajnokságokat, a kadétoknak 17–23. között az olaszországi Faenzában, az U15-ös gyerekeknek pedig 27–30. között a lengyelországi Krakkóban.

A Zenta Birkózóklub a napokban tartotta meg évi közgyűlését, majd rögtön az elnökség is összeült, s megállapították, hogy a válogatottak létszáma a klubban végzett jó munkára utal, ezáltal mindenki megérdemel egy esélyt, így olyan határozat született, hogy a versenyeken való esetleges részvétel költségeinek a felét (a kadétoknál 1125 euró/fő, az U15-ösöknél 550 euró/fő) finanszírozza a klub, a másik felét támogatók útján próbálják megoldani. A klub ezért a sportot, a birkózást szerető közvéleményhez fordul, s arra kér minden személyt, szervezetet vagy vállalatot, hogy lehetőségeikhez mérten támogassák a fiatal válogatottakat. Az adományokat a Poštanska štedionica 200-2631960102894-65-ös folyószámlára várják (feltüntetni, hogy az Európa-bajnokságra), más lehetőség kapcsán pedig Bera László elnököt hívják a 063/172-8515-ös telefonszámon. Az akció addig tart, míg a szükséges összeg össze nem gyűlik.