2024. március 28., csütörtök
VENEZUELAI VÁLSÁG

Egy páncélozott jármű hajtott a tüntetők közé

A tüntetők közé hajtott kedden a venezuelai Nemzeti Gárda (GNB) egyik páncélozott járműve a caracasi La Carlota légi támaszpont közelében, ahol korábban Juan Guaidó ellenzéki vezető bejelentette: a katonák átálltak hozzá, hogy véget vessenek Nicolás Maduro elnök "hatalombitorlásának".

Juan Guaidó (Fotó: Beta/AP)

Juan Guaidó (Fotó: Beta/AP)

A videofelvétel tanúsága szerint a tüntetők egy csoportja kövekkel dobálta és botokkal ütötte a GNB legalább két járművét, mire az egyik hirtelen éles fordulatot vett, és a tüntetők közé hajtott. Az ANSA olasz hírügynökség szerint legalább egy tüntető megsebesült.
A Reuters hírügynökség szerint a Guaidóhoz csatlakozó néhány tucat katona összecsapott a továbbra is Maduróhoz hű erőkkel a légi támaszpont közelében, ugyanakkor e harcok nem terjedtek ki egyéb területekre.
Vladimir Padrino venezuelai védelmi miniszter Twitter-bejegyzése szerint a Maduróhoz hű erők egyik tagja megsebesült az összecsapásokban. Mint írta, Yerzon Jimenez Baez ezredes lőtt sebet szenvedett nyakmagasságban. Padrino az ellenzéki vezetést tette felelőssé az esetért.
Az AFP francia hírügynökség egy korábbi jelentése szerint a rendőrök könnygázt vetettek be a tüntetők ellen, akik Guaidó felhívására utcára vonultak annak érdekében, hogy támogassák a Maduro elleni lázadásban részt vevő katonákat a La Carlota légi támaszpont közeli Altamira negyedben.
Maduro a nap folyamán meggyőződését fejezte ki, hogy továbbra is számíthat a hadsereg vezetőinek teljes támogatására azt követően, hogy egy csoport egyenruhás csatlakozott az ellenzéki többségű venezuelai parlament elnöke, Juan Guaidó vezette felkeléshez. A venezuelai elnök teljes mozgósításra szólította fel a népet, hozzátéve: "Győzni fogunk".
Padrino egy korábbi Twitter-bejegyzése szerint a venezuelai hadsereg "elkötelezett maradt a nemzeti alkotmány védelme és a törvényes hatóságok mellett". Hozzátette: az országban lévő katonai egységek jelentése szerint a katonai laktanyákban és támaszpontokon minden "normális".
Guaidó kedden egy videofelvétel tett közzé, amelyen egyenruhások társaságában bejelentette: a katonák átálltak hozzá, hogy "véget vessenek Maduro hatalombitorlásának".
A dpa német hírügynökség szerint azok a katonák, akik Guaidó oldalára állnak, magukra csavart kék színű kendővel jelzik ezt.
A venezuelai parlament elnöke felszólította az embereket, hogy vonuljanak utcára Maduro távozását követelve. Percekkel később ezrek vonultak az utcákra, hogy kifejezzék támogatásukat Guaidónak. Mindeközben Diosdado Cabello, a kormányzó Venezuelai Egyesült Szocialista Párt alelnöke válaszul felszólította a kormány támogatóit, hogy vonuljanak az elnöki palotához, és védjék meg Madurót.
Jorge Arreaza venezuelai külügyminiszter kedden tagadta, hogy katonai puccskísérlet van folyamatban, és azzal vádolta Guaidót, hogy Washington utasítására cselekszik.