2024. március 29., péntek

Óvjuk a természetet majáliskor is!

Az őrök figyelmeztetik, büntetik a szabálytalankodókat

A majálisi ünnepek hagyományai szerint ilyenkor mennek a legtöbben baráti társasággal a szabadba piknikezni, sátorozni, grillezni. Az emberi nemtörődömség jelei ekkor látszódnak meg leginkább a természetben, ezért azoknak, akik a szabad ég alatt töltik a munka ünnepét, fokozottabban kell figyelniük környezetükre, és be kell tartaniuk bizonyos szabályokat.

Szekeres Ottó, a Palics–Ludas Közvállalat természetvédelmi őre lapunknak elmondta, hogy a védett részeken tilos a piknikezés, azonban vannak piknikezésre kijelölt területek.

– Kijelölt hely például a hajdújárási Szúnyog csárda környéke. Évek óta azt tapasztaljuk, hogy rengetegen mennek a Majdán és a Tőzegbánya környékére, illetve kisebb csoportokban is szétszóródnak az erdő területén. Ha ilyen helyen kirándulunk, be kell illeszkedni a természetbe és fontos betartani néhány szabályt – mondta Szekeres Ottó.

Az egyik legfontosabb betartandó előírás, hogy ne szemeteljünk, emellett nagy veszélyt jelent az erdőben gyújtott tűz is, amiből komoly természeti károk alakulhatnak ki.

(Fotó: Benedek Miklós)

(Fotó: Benedek Miklós)

– Különösen figyeljünk a tűzrakásra. Száraz időben fokozottan kell ügyelni erre, mert könnyen lángra kaphat valami a környezetünkben. Tűzgyújtási tilalom van, a kijelölt helyen kívül tüzet rakni büntetendő, de ha valaki mégis tüzet rak, annál legyen olyan anyag, amivel el lehet oltani a lángokat – figyelmeztetett a szakember.

Próbáljuk meg elkerülni a zajongást, a túl hangos zene árthat egyes ott fészkelő madárfajoknak.

– Nehezen korlátozható és betartatható a hangos zenére vonatkozó szabály, de mindenki oda tud arra figyelni, hogy ne zavarjon másokat a hangos zenével. Ha már kimegyünk a természetbe, akkor próbáljuk meg a természet hangjait élvezni, a zenehallgatás pedig megvár mindenkit otthon. Minden madarat zavarnak a természetbe nem illő hangok, de vannak olyan ragadozó madárfajok, amik egyáltalán nem tűrik a hangoskodást. Ilyen például a fekete gólya, ami még az ember látványát sem viseli el. Ha nem is vesszük észre a fészkeket, próbáljuk meg a legalacsonyabb hangon élvezni a szabadidőnket – kéri Szekeres Ottó.

Majáliskor a szakemberek folyamatosan járják majd a védett területeket, a tűzoltók pedig, a korábbi évekhez hasonlóan, ügyeletet szerveznek.

– Az ünnepek alatt területekre bontva fogják járni a terepet a természetvédelmi-, az erdészetvédelmi- és a vadőrök. Kötelesek felírni az összes táborozót és igazoltatni a piknikezőket. A tiltott helyeken kirándulókat megkérik, hogy más helyet válasszanak, a tiltott tevékenységet végzőket pedig meg is büntetik – nyilatkozta lapunknak Szekeres Ottó.

A tűzvédelmi törvény szerint tilos a nyílt tűzrakás az erdőben, illetve az erdőszéltől számított 200 méteres körzetben. A jogszabály alól kivételt képeznek azok a területek, amelyeket erre a célra irányoztak elő. Amennyiben tűzvész keletkezik, a 193-as telefonszámon kell a tűzoltókat hívni.