2024. április 19., péntek

Bátorság és képzelőerő a megkülönböztető

Gunther Rost grazi orgonaművész művészetről, hangszerről

Húsvéthétfőn a zentai Jézus Szíve-templomban Gunther Rost, a grazi zeneakadémia egyházzenei és orgona tanszékének vezető tanára adott koncertet. A világszinten elismert orgonaművész már másodszor játszott a zentai templom orgonáján, először öt évvel ezelőtt, és most, miután a hangszer a Temesvár és Zenta között zajló IPA-projekt keretében nagy felújításon esett át. Gunther Rost Borbély Zoltán zentai orgonaművész révén vendégeskedett már másodízben a Tisza-parti városban, hiszen a művész úr Borbély Zoltánnak is a tanára volt Grazban.

Gunther Rost: Fantáziára, képzelőerőre van szüksége annak, aki orgonaművész szeretne lenni (Gergely József felvétele)

Gunther Rost: Fantáziára, képzelőerőre van szüksége annak, aki orgonaművész szeretne lenni (Gergely József felvétele)

A koncert után Zoltán segítségével és fordításával a távolról jött orgonistával, tanárral többek között arról beszélgettünk, mely tulajdonságok lehetnek fontosak egy orgonaművész esetében, kiből lehet jó orgonaművész. Gunther Rost egyébként 2002 óta a grazi zeneakadémia tanára, és Borbély Zoltán az első generációja volt, akiket tanított.

Ön hogyan került erre a pályára, mióta orgonál?

– Nagyon korán kapcsolatba kerültem a zenével, háromévesen kezdtem zongorázni, és kilencévesen kezdtem orgonálni tanulni. Nehéz megmondani, hogy miért kerültem ilyen közeli kapcsolatba a zenével, a mái napig sem tudom. A szüleim nem profi zenészek, édesapám ugyan jól zongorázott, és lehet, hogy gyermekként utánozni akartam őt. A templomban, ahová jártunk, volt egy kis orgona, amelyen én főleg zongoraműveket játszottam, és talán azok az élmények is ebbe az irányba tereltek. Egyébként maga az orgona mint hangszer is elbűvölt, hiszen nagyon bonyolult a szerkezete, rengeteg része és óriási története van. Johann Sebastian Bach személye is hatott rám, és az érdekes művek is. Szóval engem elvarázsolt maga az orgonazene is, meg minden, ami köré szövődik, ez indított el a művészi pályán.

Kiből lehet jó orgonaművész, mi kell hozzá?

– Az évek során azt vettem észre, hogy sok fantáziára, képzelőerőre van szüksége annak, aki orgonaművész szeretne lenni. Az orgonára úgy kell tekinteni, mint egy zenekarra, és nem úgy, mint egyetlen hangszerre.

A művésznek az egész testét kontroll alatt kell tartania, és ez nagyon nehéz. Az orgona indirekt hangszer, ha csak megnézzük a zentai Jézus Szíve-templom orgonáját, látjuk, hogy a játszóasztal lent van, a hangszer pedig fenn. Ezzel szemben, ha valaki hegedül, az a kezében tartja a hangszert. Az orgonánál tehát az orgonistának le kell küzdenie a távolságot maga és a hangszer között, és ez nem egyszerű dolog.

A tehetség vagy a gyakorlás a meghatározóbb ezen a pályán?

– Nem lehet elválasztani a kettőt, ugyanis az orgona fegyelmet igényel, és ahhoz tehetség kell. Az még kevés, ha valakinek gyorsan jár az agya, és rögtön reagál dolgokra, fontos, hogy ne legyen lusta befektetni az energiáját. Úgy látom, hogy maga az akarat is egyfajta adottság, talentum, és ezt nem lehet az emberbe kívülről beleölteni, ez vagy megvan, vagy nincs. Én tanárként elég tehetetlen vagyok, a diák kezében van a megoldás, a kulcs.

Mi az, amit a művészeti akadémia tanáraként át szeretne adni a hallgatóinak?

– A bátorságot ahhoz, hogy hallgatni akarja magát, miközben játszik. A játék alatt az orgonistának figyelnie kell magát, és ez egy pszichológiai tényező. Ezt is tudni kell vállalni.

Melyik volt a legemlékezetesebb koncertje?

– Nehéz megmondani. Ha egy nagy, nehéz darabot először játszom, akkor az is óriási élmény. Olyan ez, mint amikor egy sportoló célba ér, amikor a hegymászó felér a csúcsra. Az ember állandóan új célokat tűz ki maga elé, új csúcsokat akar megmászni, és ha azt eléri, akkor az emlékezetes pillanat, és ez nem egyszer, hanem nagyon sokszor megtörténik. Én így vagyok a koncertekkel. Nem tudom megmondani, melyik volt a legszebb, legjobb, mert az élmény nem köthető helyhez, de amikor jól sikerül, amikor megvalósítom, akkor az felemelő érzés. Egyébként soha nincs tökéletes előadás, ettől függetlenül lehet lélegzetelállító. Jelen pillanatban ez a zentait is ilyennek érzem.

Van-e olyan orgona, amelyen még nem játszott, de művészként úgy érzi, egyszer mindenképp szeretné megszólaltatni?

– Talán azon az orgonán szeretnék ilyen nagyon játszani, amelyet én tervezek, és amely szállítható lesz. Új ötletekkel, új technikai megoldásokkal szeretném ezt a hangszert felvértezni, és tényleg nagyon várom, hogy megszólaltathassam.

Mennyire népszerű hangszer az orgona a 21. században?

– Az orgona egy kicsit bipoláris. Egyrészt elterjedt, mert minden városban van valamilyen orgona.

Nagyvárosokban nagy orgonákat, kisvárosokban kis orgonákat találunk, Budapesten akár kétszázat is megszámlálhatunk. Világszerte végtelenül sok és értékes hangszer van, néha megesik az is, hogy óriási pénzeket fektetnek az orgonákba, és nem okosan, ilyenkor nem értem, ez miért történik meg. Visszatérve a kérdésre, úgy gondolom, az orgona népszerű hangszer, nézzük csak meg a hollywoodi filmeket, például a Drakulát vagy sok másikat. Tényleg sok szereplő van kapcsolatban az orgonával, és ezeknek a karaktereknek mindig van valamilyen pszichikai problémájuk. A sötétséget, a gonoszságot, az ehhez hasonló hangulatot az orgona jól meg tudja teremteni, annál is inkább, mert az ember mintha kicsit félne, tartana az orgonáról mint misztikus hangszertől.

Milyen volt a zentai Jézus Szíve-templom felújított orgonáján játszani?

– Nagyon örülök, hogy találkozhattam Borbély Zoltánnal, régi diákommal, és az is örömmel tölt el, hogy alakul, fejlődik ez a zentai orgona. Amikor öt évvel ezelőtt itt játszottam, akkor is jó volt az orgona, most viszont sokkal jobb.

Nyitókép: Gunther Rost: Fantáziára, képzelőerőre van szüksége annak, aki orgonaművész szeretne lenni (Gergely József felvétele)