Nyári télből téli nyárba

Csík Mónika

2019. április 30., 16:23

Kommentek száma 0  A cikkhez tartozik képgaléria  Megjelent nyomtatásban

Szemügyre veszem cipőszekrényünk polcait, leltározok, hogy mely lábbeliket kellene elpakolni az évszakváltás végeztével, és melyeket kellene elővenni, hogy kéznél legyenek. Nehéz a döntés, hisz egymás mellett sorakozik bakancs, bokacsizma és tavaszias cipellő is – az elmúlt hetekben szinte naponta változott az időjárás, megtörtént, hogy bokacsizmás nap után jött egy tavaszi cipős, aztán meg egy bakancsos… Kiszámíthatatlan az idő, fel-le szánkázik a hőmérő higanyszála, és nő legyen a talpán, aki el tudja dönteni, melegen, rétegesen vagy lengébben öltözzön-e aznap, hiszen munkába menet még kellemes lehet egy kiskabát, munkából jövet pedig rá lehet fagyni a biciklire.

(Illusztráció – Pixabay.com)

Olyan érzésem van, mintha eltűntek volna az évszakok, van egy hosszú nyárszerű, ami sokszor hetekig hűvös, aztán meg egy hosszú télszerű, ami akár hetekig enyhe, és az átmenetek szinte észrevétlenek. Az őszi és tavaszi ruhanemű gyakorlatilag kihasználatlan marad, hiszen nagykabátról váltunk a rövid ujjú pólóra, és csizmáról szandálra. Pedig a végletek közöttiség, a harmonikus tavaszi és őszi időszak lehetne a legszebb – a rügypattantó, cirógató ébredezés, és a színpompás, illatos nyárbúcsúztató. Ehelyett szinte sokkszerű a sokszor néhány napon belüli 15–20 fokos hőmérséklet-különbség, és kitartóan fúj a száraz, tikkasztó szél.

Jegyzetem írásakor a konyhaablak előtt ülök, figyelem az elemek háborgását. Megérkezett a szaharai homokot hozó szélfúvás, a kicserepesedett földet sepri, porfelleg szállong, kering, magába rejti a szemközti házsor fáit. Senki se jár az utcán, csak elhajított nejlonzacskók libegnek – játszik velük a fuvallat, felkapja, megpörgeti majd ághegyre akasztja őket, egy újabb löket pedig ismét alájuk kap, és a kémények felé sodorja mindet. Olyanok e nejlonzacskók, akár majáliskor az elszabadult léggömbök, csakhogy ez a látvány kevésbé szívderítő. Apokaliptikus inkább. A füstszínbe-porszínbe öltözött tájban fel-feltűnik az elhajigált szemét műanyagrózsaszínje.

A virágaimra gondolok, a hosszú nyakú kerti rózsákra, melyeknek szárát rögzítenem kellett, hogy a szél ki ne törje. Az ibolyáimra, amelyeknek zöldellő telepei nehezen szökkentek szárba – talán maguk sem tudták eldönteni, hogy nyílniuk kellene-e már, hiszen az éjszakai hidegek a télutót idézik, a déli napsütés pedig kikelettel kecsegtet. A gondos ápolás ellenére is erőtlenek még a bokrok, és a virágok inkább összehúzzák magukat, akár megfáradt nagymamák pokróc alatt a tornác enyhelyében.

Öntözni kellene, mondja a szomszéd a kiszáradt fűcsomókat szemlélve, de azonmód megállapítjuk, hogy nem győznénk vízzel. A betonkemény kéregről lefut a rálocsolt víz, a talaj képtelen magába inni. Szomjazik. Szomjas a föld, a fű, a fa, a virág. Szomjas vagyok én is: tavaszi harmóniára, madárcsicsergésre, harsány zöldre, tulipánpirosra, orgonalilára szomjazik a szemem. Valami zsengére, üdére, szépre vágyom, amiből a lélek meríthet erőt, és a test kedvet a megújuláshoz. Várok, hát, várakozom. Majdcsak csendesedik a szél, oszlik ez a reménytelen szürkeség, és erőt vesz magán a tavasz. Akár ha néhány napra is – meghozva az esőt, a csendeset, áztatót, ami tisztárra mossa a világot, hizlalja a tócsákat, és fényesebbé varázsolja az emberek tekintetét.


Mielőtt hozzászólna a cikkhez, kérjük olvassa el a moderálási alapelvet!

! Hozzászóláshoz be kell jelentkeznie:
Facebook belépés
Listázás:

  • HETI ROVATOK
  • Kerekeken
  • Napsugár
  • Nyugdíjasok oldala
  • Vonalkód
  • MELLÉKLETEK
  • Sportvilág
  • Üveggolyó
  • Magvető
  • Képes Ifjúság
  • Tarka Világ
  • Kilátó
  • Hétvége