Bosznia úttalan útjain I.

Bácskai és torontáli honfoglalók között

Mák Ferenc

2019. április 28., 21:23

Kommentek száma 0 

Minden bizonnyal Bács-Bodrog vármegye közigazgatási hivatalai egyikének lehetett az alkalmazottja az a Günther Ferenc, aki 1910-ben Bosznia Szávamellékén címmel a zombori Bittermann N. és Fia kiadónál rövid kis brosúrát jelentetett meg boszniai útja során szerzett tapasztalatairól. A szerző – akinek munkájára Makkai Béla Végvár vagy hídfő? című kötetében hivatkozott, nevét azonban semmilyen, általam ismert közhivatali névjegyzékben nem találtam meg – könyvecskéje bevezetőjében így fogalmazott: „Bosznia és Hercegovina gazdasági viszonyai erős vonzerőt gyakoroltak reám, mert bennük egy ébredő gazdasági állapotot sejtettem, hol az előrehaladottabb kultúra részére hálás talaj kínálkozik, hol a cselekvés mezeje még minden téren nyitva, mívelőkre vár.” Kiemelte: „különös érdekkel foglalkoztam hivatásomnál fogva [?] gazdasági viszonyaival”, ezért szánta rá magát, hogy közelebbről is megismerje Bosznia gazdasági viszonyait és az ottani gazdálkodás lehetőségeit. 1910 augusztusában tehát fölkerekedett, s előbb csak a Száva menti területekre utazott, ahol nyitott szemmel és nyitott szívvel járta be – az ő megfogalmazása szerint – a Boszna-Bródon át Maglájig, majd Dobojtól Gracsanicáig elterülő vidéket, ám hamar ráébredt arra, hogy az érintett hegyvölgyes országrész elbűvöli ugyan a látogatót, a vadregényes táj festőien szép ugyan, gazdasági szempontból azonban semmi jelentősége nincs. A környéken szerzett tapasztalatok nem elégítették ki az érdeklődését, ezért tehát délnek, Bjelina felé vette az útját.

Bosznia belső tájain az utazó – kitekintve a batár ablakán – hatalmas, gondosan megművelt földterületek helyett kicsinyke, szinte tenyérnyi parcellákat láthatott, melyek a természet gondjaira bízva fákkal, bokrokkal, burjánzó gazzal voltak egymástól elkülönítve. Az érdeklődő vándor az erdőktől szabdalt területen nagyobb, megművelt szántóföldet nem is láthat. Brezovopoljébe érve a kisváros földesura Husejn Aga Hadzsi Egrics – aki egyben a mohamedán hitközség elnöke is – fogadta őt, és elmondta, hogy az elmaradottság okát az elevenen élő feudális viszonyokban, ezen belül pedig a jobbágyság évszázados igénytelenségében kell keresni. A kmetet, a bennlakót, a bennszülöttet a kmet-törvény okán szinte lehetetlen érdekeltté tenni a munkában, megrögzött igénytelensége mindössze arra sarkallja őt, hogy a napi betevő falatot megkeresse, közössége sorsa, jövője őt hidegen hagyja. Mivel azonban az új bosnyák adótörvények súlyos terheket rónak a mohamedán földesurakra, azok birtokaik eladására és elhagyására kényszerülnek, hiszen a többlet-jövedelmet „kmetjeik munkátlansága folytán” előteremteni nem tudják. Ezért olyan csábító a szomszédos Magyarország számára a bosnyák földek olcsó megvásárlásának a lehetősége. Egerics aga nagy magyarbarátnak vallotta magát, aki várta az országába érkező vállalkozókat. Orasje mellett azután rá is bukkant az utazó az első gondosan megművelt, 70 holdas német birtokra, amelynek bérlői Bácskából Szlavóniába, majd Szlavóniából Boszniába vándoroltak, s az egész gazdaságukon meglátszott, hogy „jól megy a soruk”, amit nem is rejtettek véka alá.

Franz Josefs Feld nevű faluban azután Günther Ferenc találkozott a csodával. A község lakóinak többsége bánáti születésű volt, szerémségi vagy bácskai alig akadt közöttük. 1886-ban telepítették őket a vidékre, akkor mindösszesen 34 német ház és család volt honalapítónak tekinthető, akik alig 500 holdat műveltek. Az elmúlt negyed évszázad során a falu lakosainak száma 1400-ra nőtt, 196 házat laknak, s immár 2000 hold földet művelnek. A német közösségnek egy lelkésze és négy tanítója van. Óriási a különbség az addig megtett út során tapasztalt viszonyok, és Franz Josefs Feld lakóinak életkörülményei, a gépekkel kiválóan felszerelt gazdaság valósága között. „A kultúrának egy kis szigete, egy kis oázisa a vadonban – fogalmazott lelkesen az utazó –, örül az ember lelke, mikor rendes gazdaságot, s jólelkű, magyarbarát népet talál benne. Gazdaságuk fejlett s előrehaladott, pedig mikor átvették, ők is csak elhanyagolt, burjánzó, bokros földeket kaptak, s nem volt sok pénzük, mit befektethettek volna.” A szorgalmas német gazdák az ősállapotokhoz képest egész kis paradicsomot teremtettek maguknak.

Mint ahogyan paradicsomot teremtettek maguk körül a szomszédos Branjeva [?] falu eredetileg bácskai németjei is, ahol Hátz Sámuel igazgató-tanító örömmel fogadta az érkezőket. A letelepedésük történetének részleteit a falu első bírója, Seene Jakab által készített Ansiedlungs Journal őrzi, melyet 1891. március 21-én vetettek papírra. A bíró az előszóban köszönetét fejezte ki Bierbrunner Gusztáv ókéri plébánosnak, valamint [a] vucsidoli Vukovics Antal lovagnak, hogy „őket, bácskai szegény napszámosokat ide ingyen ajándékozott földre telepítették”. Az érkezők akkoriban családonként hét hold, elvadult erdőterületen, domboldalakban elnyúló földet kaptak, éveken át tartott az erdőirtás, míg végre keserves munkával termővé varázsolták a birtokukat. Közben sátrakban laktak a vadonban, ott, ahol most takaros házaik vannak. „Végig lapozzuk az Ansiedlungs Journalt, minden oldalon egy-egy család származása, családtagjainak neve bevezetve. A legtöbb ókéri, de vannak verbásziak, kucoraiak, szenttamásiak, kiskériek, tiszaistvánfalviak, bulkesziek, feketehegyiek, stb.” Egyedül a bíró nem bácskai, Mohr Jakab baranyamegyei, Bajáról való. Bächer Henrik és felesége friss házasként Kiskérről érkeztek Boszniába, s a zsebükben nem volt több 40 forintnál. Kétkezi munkával teremtették azt a tizenhat holdnyi birtokot, amely akkor, 1910-ben az otthonuk és a vagyonuk volt.


!A cikkhez nem kapcsolódik más írás.


!A cikkhez nem tartozik képgaléria.


Mielőtt hozzászólna a cikkhez, kérjük olvassa el a moderálási alapelvet!

! Hozzászóláshoz be kell jelentkeznie:
Facebook belépés
Listázás:

  • HETI ROVATOK
  • Kerekeken
  • Napsugár
  • Nyugdíjasok oldala
  • Vonalkód
  • MELLÉKLETEK
  • Sportvilág
  • Üveggolyó
  • Magvető
  • Képes Ifjúság
  • Tarka Világ
  • Kilátó
  • Hétvége