2024. április 18., csütörtök

„Itthon akartam vállalkozást indítani!”

Ha kézműves sör, akkor a zentai Arator

Ahhoz, hogy az ember nagy álmokat valósítson meg, nem kell egyből hegyeket megmozgatnia, szépen, lépésről lépésre kell haladnia, és átgondoltan, szisztematikusan kialakítania vállalkozását.

Tóth Norbert, aki Zentán készíti saját kézműves sörét (Szabó Nóra felvétele)

Tóth Norbert, aki Zentán készíti saját kézműves sörét (Szabó Nóra felvétele)

Ha a megfontoltság és a kitartás párosul egyfajta kezdeményezőkészséggel, ami a felvásárlói oldalt is magával tudja ragadni, akkor nyugodt szívvel mondhatjuk, hogy sikeres próbálkozás indul útjára. Nem kell ehhez nagy kezdőtőke, elég a motiváció, amely a kezdeti lendületet megadja. Ez a lendület hozta haza Tóth Norbertet is szülővárosába, Zentára, ahol saját üzletét akarta beindítani.

– Hét évvel ezelőtt, amikor még Budapesten dolgoztam, Rezső barátommal sokat összejártunk sörözni. Akkoriban ismerkedtünk meg a kézműves sörökkel, melyek ízvilága nagyon új volt, nagyon más az addig megszokott bolti sörhöz képest. Eleinte idegenkedtünk tőle, túl intenzívnek éreztük a kommersz, gyári sörökhöz képest, de felvetődött, hogy ha már ennyire szeretjük a söröket, akkor miért nem csináljuk meg a saját főzdénket otthon, Zentán?! Az ötleten elsőre jót nevettünk, eléggé elérhetetlennek tűnt a dolog, így inkább csak koccintottunk egyet – mondta Norbert, aki mára már valóban saját főzdéjében készíti sörét.

Az Arator néven ismert zentai kézműves sör kicsiben indult, otthonról a konyhából, ahol csak néhány nagyobb edény állt a lelkes fiatalok rendelkezésére. Kezdetben Boros Attilával, mára Rasztik Rezsővel készítik a finomabbnál finomabb termékeket, és nagyon sokat segít a munkában Norbert testvére, Kasza Beáta (lánykori nevén Tóth Beáta).

Beszerezték a megfelelő eszközöket, élelmiszeriparilag megfelelő hordót, mérőeszközöket, vagyis azokat az alapfelszereléseket, amelyek még minimális beruházást igényelnek. Továbbá a technikájukon is változtattak.

– Amikor lefőztük az első olyan sörünket, amely nem sörsűrítményből készült, akkor mindenki felkapta a fejét, hogy egészen más, új ízű sört kaptak, amely az újdonság mellett nagyon finom is. Nagyon jó, intenzív íze volt, kimondottan karakteresre sikerült. Akkor eldöntöttük, hogy sűrítmény soha többé. Persze azzal is tisztában voltunk, hogy ha fejlődni akarunk, az rengeteg fizikai és szellemi munkát igényel, főleg, ha már cégben gondolkozunk – folytatta Norbert.

Fokozatosan fejlődtek, megvették a 100 liter kapacitású üstjüket, ami szintén lendített munkájukon, hiszen egyszerre tudtak nagyobb mennyiséget főzni. Komolyabb eszközeik lettek, nyomásálló, rozsdamentes, dupla falú, hűthető tartályok, amivel már hatalmasat ugrottak a sör minőségét illetően. Megérett a vállalkozásuk pályázásra, így több fronton próbálkoztak, 2018 nyarán úgy érezték, bele tudnak illeszkedni a Prosperitati által kínált lehetőségbe, és eszközökre pályáztak sikeresen. Nagyobb kapacitású főzőket akartak, hogy hatékonyabban tudjanak termelni, hiszen csak azzal, hogy kicserélik a főzőtartályokat, már 20-25%-kal tudják növelni a termelést, továbbá még egy 500 liter kapacitású erjesztőtartály is belefért a nyert pályázati keretbe, így szinte megduplázhatják a termelést.

Az igen változatos ízekben kapható Arator egyre több helyen elérhető, többek között Zentán a Rin-Tin-Tinben, a Caffe Style-ban, az Etnogoldban, találkozhatunk vele a temerini Papa Pubjában vagy a magyarkanizsai Gastro Balkanban is. A nyár elengedhetetlen hűsítőjeként bátran kereshetik majd egyes vajdasági fesztiválokon is a finom söröket, újdonságként jelen lesz a Zentai Csata sör vagy a Snake fantázianevet viselő különlegesség.