Az elmúlt héten ünnepeltük a húsvétot. Ezen a héten pedig az ortodox hívők ünneplik Jézus feltámadását. Ebben az időszakban megszokott, hogy a környékbeli határátkelőhelyeken órási kocsisorok alakulnak ki, és több órát kell várni a határátlépésre. Voltak azonban olyan idők, amikor szinte nem is lehetett átlépni a határt, Szabadka lakói pedig még a legközelebbi magyar nagyvárossal, Szegeddel sem tudták tartani a kapcsolatot. Ilyen helyzet alakult ki száz évvel ezelőtt is, amelyet a neves szegedi napilap, a Délmagyarország segítségével idézünk fel.
Szabadka és a francia megszállás alatt lévő Szeged között a vasúti közlekedést a szerb hatóságok 1919. február 10-én kezdték el korlátozni. A Maros–Szabadka–Baja–Pécs–Szigetvár húzódó déli demarkációs vonalon csak hetente kétszer, hétfőn és csütörtökön engedtek át személyvonatokat. A lépést azzal indokolták, hogy „Magyarországon járványok betegségek dúlnak, s ők meg akarják akadályozni, hogy a veszedelmet a megszállott területekre is behurcolják”. A február 21-én kezdődő délvidéki vasutassztrájk miatt a közvetlen vasutasforgalom szinte teljesen leállt. A személyszállítás csak áprilisban kezdett nehézkesen helyreállni. 18-án Szeged és Horgos között indult meg újra a vonatközlekedés. Reggel hat órakor indult vonat Szegedről Horgosra, onnan pedig reggel fél nyolckor indult vissza. A szegedi vonatnak azonban csak éjjel egy órakor volt csatlakozása Szabadkára, így az utasoknak tizenhét órát kellett várakozniuk Horgoson. A két város közötti közvetlen vonatjárat csak 23-án indult el újra. A vonat szegedi indulásáról így tudósított a Délmagyarország:
„A vonatot igen sok utas lepte el. Szokatlan élénk lett egy fél órára a most egyébként igen csöndes Rókus-állomás. Igazolvány szerb és francia engedéllyel kell, különben az utast Horgoson a vizsgálatnál leszállítják. Egyébként a szerbek Horgoson csak az igazolványokat vizsgálták.”
Ahogy megindult az utasforgalom, úgy kezdtek el terjedni a hírek is a két város között. Ennek köszönhetően a Délmagyarország április 26-ai száma egy átfogó tudósítást adott a szerb csapatok által ellenőrzött Szabadkáról, amelyben arra is magyarázatot kapunk, miért kellett hónapokat várni arra, hogy a vasútforgalom újra helyreálljon.
„Szabadkát a szerb megszállás óta a belgrádi központi kormány teljesen ugy kezeli, mintha véglegesen a szerb–horvát–szlovén királyság területéhez tartoznék. A békekonferencia döntését még nem hozták nyilvánosságra, azonban a szabadkai berendezkedések mindenképp azt a látszatot keltik, hogy a szerbeknek biztos kilátásuk van a Bácska birtokbavételére.
Szabadkán a közelmult napokban már eltávolították az összes latin felirásu üzleti cégtáblákat, a középületekről tűzoltólétra segítségével leszedték, vagy levakarták a feliratokat és ma már csak cirilbetűs cég és hivataljelző táblák vannak. A közigazgatásra teljesen berendezkedtek a szerbek, a vasútvonalakon azonban a forgalom és az ezzel kapcsolatos üzletvitel legelsőrendü föltételei előtt is teljes bizonytalanságban állnak. Arról van ugyanis szó, hogy a világháború előtti Szerbia összes területein sem volt a szerbeknek annyi vasutvonaluk, mint a szabadkai üzletvezetőség alá tartozó megszállott területén végigfutó magyar vonalak. Személyzetük tehát nincsen a szerbeknek. Ezzel teljesen tisztában vannak és így a szabadkai üzletvezetőséget hivatalosan meg is keresték, hogy kik lennének hajlandók átlépni a jugoszláv vasutak szolgálatába. A vasutasok ügyét a Magyarországi Vasutasok Szövetsége irányítja, és amint értesültünk, a magyar vasutasok közül, eddig senki sem jelentkezett sem a szabadkai, sem a pécsi üzletvezetőségnél, az átlépésre” – olvasható a szegedi napilapban.
