2024. április 16., kedd

Tatarozás negyvennyolc oktatási intézményben

A tartomány jóvoltából újítják az épületek tetőszerkezetét, villanyhálózatát, fűtési rendszerét…

Több mint 144 millió dinár értékben támogatja a tartományi oktatási titkárság a vajdasági oktatási intézmények épületfelújításait. Ezúttal a támogatás révén 48 iskola, óvoda és diákotthon épületgondja oldódik meg.

Nyilas Mihály tartományi oktatási, jogalkotási, közigazgatási és nemzeti kisebbségi – nemzeti közösségi titkár elmondta, hogy a pénzösszegnek köszönhetően összesen 28 általános iskola, 12 középiskola, 4 óvoda és ugyanennyi diákotthon épülete újulhat meg.

Nyilas Mihály köszönti a jelenlévőket (Fotó: Ótos András)

Nyilas Mihály köszönti a jelenlévőket (Fotó: Ótos András)

– Az igény természetesen sokkal nagyobb. Évről évre jelentős eszközöket igyekszünk előirányozni erre a célra. Az idei pályázatunkra több mint 220 kérvény érkezett, nagy volt a túljelentkezés. Ebből látszik, hogy nem sikerült mindenki igényeinek eleget tenni. Mindez arra ösztönöz bennünket, hogy további eszközöket kérjünk az esetleges költségvetési módosításokban, amelyek bekövetkezhetnek akár ebben az évben is. Ez a 48-as szám azonban jelentős, mivel egész Vajdaság területén – Bánátban, Bácskában és Szerémségben – sok-sok iskolaépület és egyéb oktatási intézmény épülete újulhat fel – mondta Nyilas Mihály.

Az oktatási intézmények többsége a tetőszerkezetek és a vizesgócok felújítására, az épületek szigetelésére, a fűtési rendszer, valamint a villanyhálózat felújítására kapott pénzt a titkárságtól.

A Topolyai Zeneiskola teljes tetőcseréje valósulhat meg a pályázaton nyert pénzből.

– Az épület nagyjából százéves, és nagyon rossz állapotban volt már a tetőszerkezete. Mintegy ötmillió dinárba került a felújítás. Ezenkívül egy kisebb terasztetőt is újjáépítünk, így többé nem kell félnünk, attól hogy beázik a tető és emiatt különböző problémák adódnak. Igyekszünk minden évben valamit tenni az iskoláért. 1966-ban volt ötvenéves az iskola, akkor hozzáépítettünk négy tantermet saját eszközökből. 2017-ben felújítottuk a koncerttermünket, amely igen rossz állapotban volt – mondta Diósi Rózsa, az intézmény igazgatója.

A kishegyesi általános iskola 4 millió 800 ezer dinárt nyert a tartományi titkárság pályázatán.

– A mellékhelyiségek felújítására fogjuk fordítani az összeget. Ez nagyon jelentős támogatás, ugyanis már többször pályáztunk a mellékhelyiségek felújítására. Súlyos problémák jelentkeztek ebben a helyiségben a tető beázása miatt. Az egyik fal elrepedt, és már a diákok biztonságát is veszélyezteti a helyzet, éppen jókor érkezett a támogatás. Ezenkívül égető problémát jelent a tornatermünk tetőszerkezetének állapota is, amely folyamatosan beázik, és a javítások ellenére sem oldódott meg a helyzet. Ebben az esetben is a teljes tetőszerkezet cseréjére volna szükség – nyilatkozta Fülöp Valentin, a kishegyesi Ady Endre Általános Iskola igazgatója.

A székelykevei Žarko Zrenjanin Általános Iskola is megújul, ahol a létszámcsökkenés ellenére bizakodva fejlődik az intézmény – mondta lapunknak Salamon Géza, az iskola igazgatója.

– Minden évben pályázunk a titkárságnál. Az idén 590 ezer dinárt nyertünk a pályázaton, ezt az összeget a járdák aszfaltozására szeretnénk fordítani. A legfelszereltebb iskolák közé tartozunk, mert nagyon sok pénzt költünk a korszerű taneszközökre. Sajnos létszámcsökkenést észlelünk az iskolában, jelenleg mindössze hetven tanulónk van. Az idén 11 nyolcadikos fogja elhagyni az iskolát, de biztató, hogy 16 elsős iratkozott be.