2024. április 19., péntek

Mindenki foglalkozhat utasszállítással

Az SZHP mellett az SZRP képviselői szerint is Belgrádnak szüksége van libegőre

A Köztársasági Képviselőházban a vita elsősorban a Szerb Radikális Párt és a hatalmon levő koalíció képviselői között folyt szerdán, mivel a Szerbiáért Szövetség köré tömörülő pártok képviselői továbbra bojkottálják a parlamenti ülést. Így a napirenden szereplő törvényjavaslatokra és módosításokra benyújtott módosítási indítványokról mindenekelőtt a radikálisok szólaltak fel, akik több alkalommal is azt hangsúlyozták, hogy a kormánynak le kellene váltania Zorana Mihajlovićot az Építésügyi, Közlekedési és Infrastrukturális Minisztérium éléről, mert döntéseivel sem az állam, sem pedig a kormány érdekeit nem képviseli.

A napirenden szereplő felvonókon történő személyszállításról szóló törvény módosítása kapcsán elsősorban a belgrádi libegő megépítéséről folyt a vita. A radikálisok  Mihajlovićot okolták azért, hogy mulasztások történtek az engedélyek kiadásánál, ezért a Közigazgatási Bíróság leállította a munkálatokat, miközben szerintük is fontos a Gondola projektum megvalósítása.

A radikális képviselők az utasszállításról szóló törvény módosítása kapcsán is támadták a minisztert. Az SZRP képviselői azt állították, Mihajlović önkényesen nem engedi, hogy a CarGo dolgozzon, mégpedig azért, hogy káoszt okozzon a személyszállítással foglalkozó vállalkozók között. Ebben az esetben is Vladimir Orlić ragadta magához a szót, mondván, minden taxis vagy utasszállítással foglalkozó jogi személy végezheti a munkáját, amennyiben tiszteletben tartja a törvényeket. Szerinte az említett cég szándékosan nem kívánja tiszteletben tartani a törvényt, hanem előnyt szeretne kovácsolni a törvényben fellelt hiányosságokból.

Az ingatlanok kataszteri nyilvántartásáról szóló törvény kapcsán is Mihajlović neve merült fel, a radikálisok szerint ugyanis a miniszter nem kívánja megoldani a kataszteri hivatalokban dolgozók gondjait, így az alkalmazottak már több napja sztrájkolnak, aminek a polgárok látják a kárát. Veroljub Arsić, az SZHP képviselője elmondta, a kataszteri hivatalokban az alkalmazottaknak csak egy kis csoportja tüntet, és még pontosan megfogalmazott követeléseik sincsenek. Szerinte olyanok tüntetnek, akik felismerték, hogy ezek után nem élhetnek vissza helyzetükkel, és nem kérhetnek kenőpénzt.

A módosítási indítványok egyenkénti megvitatása után a törvényről, illetve a törvénymódosításokról holnap szavaznak a képviselők.