2024. április 18., csütörtök

Folytatódhasson a jó

Mit kínál a magyar nemzet a csonoplyaiaknak?

A Vajdasági Magyar Szövetség közösségi találkozót tartott ma Csonoplyán, a helyi közösség épületében. Vendég és főelőadó volt dr. Pásztor Bálint köztársasági parlamenti frakcióvezető. Megjelent még Pelt Ilona tartományi frakcióvezető-helyettes, a VMSZ nyugat-bácskai körzeti szervezetének elnöke, Valka Károly, a VMSZ elnökségi tagja, Kúla alpolgármestere, kúlai körzeti elnök. A jelenlevőket, a vendégeket Szakács Csaba, a VMSZ csonoplyai helyi szervezetének elnöke köszöntötte.

L. Móger Tímea felvétele

L. Móger Tímea felvétele

A mit kínál a magyar nemzet?  témájú találkozón Pásztor Bálint a nyugat-bácskai közösségek összetartását, régióban való gondolkodását dicsérte. Rámutatott azokra a történelmi tanulságokra, amelyek alapján is megállapítható, soha nem volt ilyen előnyös és kedvező magyarnak lenni Vajdaságban. Kiemelte, a Prosperitati Alapítvány pályázatai (Vajdaságba 250 millió euró, Csonoplyára fél millió euró folyt be összesen a pályázókhoz, a fejlesztésekre), az ösztöndíjprogramok, az Európa Kollégium, a nyelvhasználat és sorolhatnánk, mennyi, a VMSZ közbenjárásának köszönhető, a magyar kormány által támogatott, lehetővé tett esély szavatolja és indokolja azt a bizalmat, amellyel viseltetni javasolt az európai parlamenti választások alkalmával a FIDESZ–KDNP felé.

– Nem pusztán hálából, hanem azért kell az Orbán Viktor által fémjelzett listára szavazni, hogy mindaz a jó, ami történt, az folytatódhasson – fogalmazott dr. Pásztor Bálint.

Valka Károly történelmi pillanatnak nevezte a lehetőséget, hogy immár a vajdasági magyarok is szavazhatnak az európai parlamenti választáson. Beszélt a május 26-ai szavazás gyakorlati menetéről.

Pelt Ilona elmondta, eljött a pillanat, amikor valóban érdemes egész Nyugat-Bácskában, régióban gondolkodni. A hamarosan kiírandó turisztikai pályázatra, lehetőségekre hívta fel a figyelmet. Komplex fejlesztések, a helyi értékekben rejlő kapacitás és az egymás fejlesztési partnereivé válás esélyeit taglalta.

A Szórványlétben projektum finanszírozásában részt vesz az Államigazgatási és Helyi Önkormányzati Minisztérium.